Amikor az Isten emberré lett

„Az »ádvent« szót életemben először akkor hallottam, amikor bemutatták az Advent a Hargitán-t, Sütő András színdarabját. 18 éves voltam, és nem értettem a címet. A Hargitáról persze már hallottam, apám gyakran énekelte odahaza az Erdélyi dalt: »Honvéd áll a Hargitán”. A hazafias nevelésemre nem lehetett panasz, de a családom nem járt templomba. Valaki azt mondta, az advent »várakozást« jelent, és ezzel nagyjából beértem. A kifejezés tartalmának megértéséhez gyakorló katolikus feleségem megismerése segített.

Krisztus eljövetelére várunk (valójában a latin szó is ezt jelenti), amiben az az igazán szép, hogy már megtörtént. Biztosak lehetünk benne, hogy karácsonykor megszületik a kisded, hiszen kétezer éve már megszületett. Az Isten közénk jött, és részese lett a történelemnek. Sőt nem pusztán mellékszereplője, hanem a legfontosabb alakja. Ahogy a szent lengyel pápa írja Redemptor Hominis című enciklikájában: „Az embert megváltó Jézus Krisztus a világmindenség és a történelem középpontja.”

Minden, ami addig történt, az ősrobbanástól és a sumer papkirályoktól Melkizedeken át a zsidó prófétákig őrá mutat, és azóta minden belőle árad szét. A történelem origója; nem véletlen, hogy az időt is eszerint számoljuk, bármennyire is próbálják ezt olykor szabotálni. Még tisztességes médiumok is leírják a Kr.e. és Kr.u. megjelölés helyett a kommunisták furmányos leleményét, hogy »időszámításunk előtt«. Mintha az időszámításunk nem Krisztussal kezdődne.

Ha viszont a teremtő Isten csakugyan emberré lett, akkor a történelemnek nem is lehet más célja, mint e tény megértése. Ha ez igaz, felesleges külön keresztény pártokról beszélni, mert a politika kizárólag krisztusi lehet. Minden más irányzat olyan fából vaskarika, mint az ateista filozófia. A filozófia ugyanis a miértekre keresi a választ (miért van a világ, miért élünk, miért van az ember, miért vagyok én); a materialisták szerint viszont a világ véletlenül jött létre, következésképpen célja sem lehet.”