A képmutatás politikája

„Az európai antiszemitizmus jóformán összefonódott az öreg kontinens történelmével. Ez nem is nagyon lehetett másként, ugyanis a zsidók voltak azok, akik megölték Jézust, ráadásul Shakespeare Shylockjához hasonlóan folyton-folyvást a harácsoláson, ha éppen nem mások kényszeres leigázásán, vagy kútmérgezésen és ostyagyalázáson törik a fejüket. A kutakat újabban persze már csak Palesztinában mérgezik (lásd később), ostyát meg egyáltalán nem gyaláznak, hiszen minek. Senki sem tudná, mit jelent.

Függetlenül az egészen a közelmúltig univerzalisztikus igénnyel fellépő nyugati civilizáció nyilvánvaló zsidó gyökereitől, a zsidóság csökönyös partikularizmusa sokak szemében mindig is az éppen aktuális kiteljesedést hátráltatta. Így van ez most, alig több, mint fél évszázaddal a soá után is, csak ezúttal a haladásnak az idők vége felé hömpölygő folyóját immár nem kereszténységnek, de még csak nem is felvilágosodásnak, hanem transz- illetve posztnacionalizmusnak hívják, esetleg – erősen elcsépelt kifejezéssel élve – globalizációnak.

A zsidó pedig vagy csökönyös és megmarad zsidónak lenni (immár saját nemzetállama létezésének tudatában), vagy, a régi reflexeknek engedve újból eljátssza a többségi társadalom fájdalmasan sokszor rá osztott szerepét: újraértelmezi, esetleg megtagadja identitását és a leghangosabban kezdi énekelni a vezérszólamot, ezúttal az anticionizmus kórusában. Senki sem akar a tömeg ellensége lenni.

Egyébként a zsidók ma már nem az egykori karizmatikus galileai tanítót, hanem a palesztinokat gyilkolják. A Bielefeld Egyetem 2011-es kutatása szerint az Európai Unió felnőtt lakosságának csaknem a fele szentül hiszi, hogy Izrael a kipusztításukra irányuló háborút folytat a palesztinok ellen. A zsidó állam tehát Európa és a világ közvéleményének jó része szemében tömeggyilkos, de legalábbis apartheid rezsim, amely azonban úgy tűnik, valamiért mégsem végzi a státuszának megfelelően a dolgát. Az életszínvonal ugyanis az izraeli konjunktúrának köszönhetően Júdea és Somron arabok lakta városaiban is folyamatosan nő.

Izrael megítélése az átlag európai választópolgárénál csak a politikai elitje körében rosszabb. Az EU-ban a zsidó állam reflexszerű elmarasztalása a norma. Az uniós fősodortól ilyen-olyan megfontolásból eltérő, a szuverenitásra csökönyösen továbbra is hangsúlyt fektető és ami a legrosszabb: esetenként Izrael-barát politikusok így lesznek múltba révedő fantaszták, vagy jó eséllyel megveszekedett fasiszták. Ellenben azok, akik tétovázás nélkül, hiánytalanul felmondják az EU valamennyi kötelező jelszavát a fenntartható fejlődéstől a globális felmelegedés elleni harcig, továbbá újra és újra hitet tesznek a kulturális sokszínűség mellett, és sosem haboznak „megálljt parancsolni az ordas eszmék terjedésének”, értelemszerűen a haladók táborát gyarapítják, ezért feltétlenül támogatandók és definíció szerint jogosultak megőrizni helyüket minden megrovó tekintet fókuszától távol.

Az Európai Unió persze ritkán késlekedik, amikor alacsony intenzitású bűntudata miatt (is) emlékeztetnie kell a Vészkorszak borzalmaira. Mindeközben persze folyamatosan átkeretezi a holokauszt jelentését, amikor az emberi szenvedés univerzalitását hangsúlyozza, egyszersmind antirasszista értelmezést ad a zsidó néppel szemben elkövetett egyszeri és megismételhetetlen borzalomnak. Úgy tűnik azonban, hogy az immár a saját sorsának alakítójává váló, tehát többé nem szeplőtelen, és a »kiszolgáltatott palesztin népet könyörületet nem ismerő elnyomás alatt tartó« Izrael a jogos kritika címkéjével ellátott politikai nyomásgyakorlás minden elképzelhető formáját megérdemli. Hiszen, ha ezek is csak olyanok, akkor az európai pedigrén kínos foltot ejtő zsidóellenesség miatti diszkomfort is enyhülni tud.

Az európai politikai elitet a gyarmati múlt miatt is az arab országokhoz kötő gazdasági érdekek mellett talán ez indokolja leginkább azt a politikai és morális rövidlátást, amellyel az Európai Unió gyakorlatilag mindenki másnál hamarabb és az arab vezetőknél is élesebb hangon ítélte el Trump elnök bejelentését az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről.”