Rekordárvíz Velencében, ja nem

„A globális felmelegedés utolért minket, itt az özönvíz, vége a világnak, Velencében térdig gázolnak a turisták a vízben...
Ilyen és hasonló szalagcímekkel van tele a sajtó, és a gyanútlan, jószándékú olvasó el is hiszi, hogy itt már csak a nagy Greta Thunberg segíthet. Mert hogy persze,Trump felperzselte a bolygót...

A valóság ezzel szemben az, hogy amióta a világ világ – de legalábbis amióta Velence kiépült a korai középkorban – áradások jönnek-mennek. Amint az Canaletto, vagy a nála valamivel kevésbé híres, de az áradásokat még plasztikusabban megfestő Vincenzo Chilone festményein is látszik. Már az 1700-as években is gondoláztak időnként a Szt. Márk téren.

A rekordáradás egyébként 1966-ban volt, ami azonban csak részben tulajdonítható a szerencsétlenül összejátszó időjárási körülményeknek. Nagy részben ugyanis a jócskán megnövekedett turistaforgalom, és az ezzel lépést tartani messze nem tudó városi infrastruktúra elhanyagoltsága okozta. Azóta csak még jobban nőtt a turizmus, és bár a 66-os árvíz hatására a felelőtlen beépítések megálltak, az időnként hirtelen lehulló nagyobb mennyiségű csapadékot egész egyszerűen nem képes sem felszívni a természet, sem elvezetni a csatornahálózat.

Tehát igen, az embernek van felelőssége. Nem a klíma befolyásolásában, hanem az arra adott válaszainkban. Azt már százszor megállapították a tudósok, hogy nagyon kis porszemek vagyunk ahhoz, hogy a kozmológiai ciklusokat, a nap tevékenységét, a geológiai folyamatokat befolyásolni tudjuk. Bár a valódi klímabűnözők (tehát azok, akik politikai céllal folyton riogatnak minket a közelgő klímakatasztrófával) ennek az ellenkezőjét igyekeznek elhitetni a médián keresztül, és azt sugallják, hogy a kormányok (és persze »véletlenül« mindig a jobboldaliak) felelősek a klímaváltozásért.

Ezzel szemben a nagyvállalatoknak kellene kevésbé ránk erőltetni az újabb és újabb fölösleges termékeket, nekünk pedig szerényebbnek kellene lennünk, véget vetni a túlfogyasztásnak, a természet kizsigerelésének. De sajnos ezt nem a hangzatos beszédekkel, a kívül zöld, belül vörös pártok szlogenjeivel, a velük szemben álló politikusokra való mutogatással lehet elérni. Hanem azzal, hogy minél több helyi terméket fogyasztunk (amiket nem kell több ezer kilométerről ideszállítani, mint pl. a csúnya, rossz műanyag helyett használt bambusz-szívószálakat), kevesebb húst eszünk, kevesebbet járunk autóval, nem veszünk folyton mindenből újat, amit a reklámok sugallnak nekünk. Ez már nem lesz annyira kényelmes, mint klímapánikolni, meg néha kimenni tüntikézni egyet, főleg iskola helyett.”