„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Annak idején nekünk ki kellett emelkednünk a 20. század borzalmaiból, és a jelenlegi jóléti társadalom mindezek hiányában kiüresíti az embert. Interjú.
„Amikor ilyen fiatalon belépett a Pannónia kapuján, mennyire volt magában bizonyítási vágy?
Túlzott ambíciók fűtöttek. A korombéli fiatalok mind szakgimnáziumból kerültek be, persze, hogy bizonyítani akartam. Hiába volt ott a tojáshéj a fenekemen, amikor feltették a kérdést, hogy mik itt a terveim, én azt feleltem: filmrendező akarok lenni. Volt egy negatív ösztönző is az életünkben, mikor elkezdték visszafejleszteni a csapatot, sok embertől megváltak, és csak egy szűk kör maradt meg. Féltünk az újabb leépítéstől éppen ezért nagyon keményen kapartam, hogy bekerüljek abba a bizonyos szűk körbe. Abban, hogy sikerült, Matolcsy Györgynek, a vezetőnek oroszlánrésze volt. Ugyanis, hogy felvehessen, megkért rá, hogy írjam át, magyarul hamisítsam meg az önéletrajzomat. Mikor Kossuth-díjas lettem, kérdeztem is, hogy most már bevallhatom a valódi életrajzomat? Mindezekre visszagondolva egészen elképesztő, sokszor milyen váratlan segítséget kap az ember a legnagyobb bajban.
Volt, amikor elbizonytalanodott abban, hogy filmrendező lesz?
Nem. Más dolog fel sem merül. Ugyan vannak nagy sikertelenségeim is az életemben, de ezeket mind ellensúlyozza valami. A Biblián hiába dolgoztam 8 évig, töredékben maradt, mert aki rendelte tőlem, egyszer csak fogta magát és lelépett. Egyébként remek film lett volna, amit az a 26 perc is mutat, ami végül egy DVD-n megjelent. Nekem gigantikus méretű mániáim vannak, ebből kifolyólag a Bibliával párhuzamosan találtam ki Az ember tragédiáját, amit akárhogyan is nézünk, nekem 28 évembe telt. Azért is izgatott ez a történet, mert Istennek a művet lezáró szavai: »Mondottam, ember: Küzdj és bízva bízzál!« csak ráadás ahhoz képest, amit Lucifer mond a Paradicsomban. »Küzdést kívánok…!«, és akinek a segítségével Ádám is rájön erre: »A cél halál, az élet küzdelem«. Értelmes küzdés legyen, ne küszködés! Sajnos az a tapasztalatom a mai fiataloknál, hogy az ambíció és a vágy az értelmes élet iránt sokukban kevés, ezért is volt különösen fontos számomra a film. Ez alatt a 28 év alatt egy aggályoskodó öregember lettem, mindenért aggódom, például azért, hogy mikor robban fel a gázkészülék. De a pályámmal kapcsolatban soha. Az ember tragédiája bemutatón csak annyit mondtam: megérte(m). Torokszorító volt megérni.
A jelenében is megjelenik ez a küzdelem?
Hát, igen. Például nekem küzdelem, hogy 78 évesen bevállaltam a Toldi gyártását. Annak idején nekünk ki kellett emelkednünk a 20. század borzalmaiból, és a jelenlegi jóléti társadalom mindezek hiányában kiüresíti az embert. Fontos, hogy az emberek ne üveges tekintettel tegyék a kötelességüket, hanem szeressék, amit csinálnak, ötleteljenek, javasoljanak megoldásokat, saját alkotás létrehozására vágyjanak. Ha kiadok egy feladatot, azt nálam háromféleképpen lehet megcsinálni: rosszul, elfogadhatóan és remekül. Ez egy pozitív küzdelem, és emiatt – visszatérve Az ember tragédiájára –, van egy nagyon fontos mondat, amit el kell mondanom: »Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét? Hideg borzongat, Lucifer!«. Ezt fent az űrben mondja, ahol már se küzdelem, se szerelem. Vagyis nincs már értelme a létezésnek.”