Merjünk radikális baloldaliak lenni!

„Az 1990-es évektől a politikai baloldal és a liberálisok olyan véd- és dacszövetséget hoztak létre, amely alkalmatlan volt arra, hogy szembenézzünk azzal, hogy mit és hogyan rontottunk el a rendszerváltás előtt/alatt/után, hogyan integrálódtunk egy olyan neoliberális kapitalista világrendszerbe, amely olyannyira meggyengítette a liberális demokráciát, hogy az alkalmatlanná vált a polgárok megvédésére.

A rendszerváltás egyszerre roppantott meg és emelt fel társadalmi csoportokat, és nagyon rosszul járunk el, ha még ma is totális sikerként értékeljük. A balliberálisok struccpolitikája miatt a globalizáció és az Európai Unió teljesen jogos kritikája jobboldalra sodródott, eközben a politikai baloldal a liberálisok árgus tekintetétől övezve nem mert semmilyen globalizáció- és EU-kritikus hangot megütni (esetleg még radikálisabb húrokat pengetni), mert az rögtön a »fasisztákkal« való lepaktálást jelentette volna – hiába tették meg mindezt a radikális baloldal szellemi műhelyei, ezt a politikai baloldal szinte teljesen ignorálta.

Ha belekényszerítjük magunkat ugyanebbe a történelmi csapdába, akkor ideológiailag párbajképtelenek leszünk. Nyilvánvaló, hogy nem mindenről a liberálisok tehetnek, de azt hiszem, egy egész társdalom és generációk jártak volna másként, ha a baloldal politikájának középpontjába tudja állítani azoknak a kritikus megközelítéseknek legalább egy részét – amelyek értelmezni tudták azt a dühöt, amely megalapozta a Jobbik és Fidesz felemelkedését. A hiba, ha van ilyen, természetesen döntően a baloldalé: nem volt képes ideológiailag tisztább profilt, mozgalmat, bizalmat, végső soron egy középpártot kialakítani, amelynek generációsan megújult politikusai hitelesen képesek tőkekritikus, a munkásosztályt képviselő és védelmező politikai irányvonalat vinni. A radikális baloldali értelmiség pedig (jogos) sértődéssel fordult el a pártpolitikától. Ezen kell most változtatni.

Ha lemondunk a fenti radikális baloldali ideológiáról, akkor esélyünk sem lesz arra, hogy radikális válaszokat fogalmazzunk meg a klímaválságra, amelyre a globális kapitalizmus rendszerén belül nincs olyan megoldás, amelyet a baloldal nyugodt szívvel választhat. Hiszen nem lehet közünk olyan »megoldásokhoz«, amelyek piacosítani akarják magát a klímakatasztrófát és az erre adandó lehetséges válaszokat (ennek ugyanis az az eredménye, hogy a túlélés az anyagi helyzettől függ). De olyanokhoz sem, amelyek nyíltan vállalják azt, hogy lemondanak a társadalmak szerencsétlen sorsú tagjairól azért, hogy a tehetősek túléljenek – tulajdonképpen ezt teszi az Orbán-rendszer.”