Lovas megtanított arra, hogy politikában nincsenek Jók és Rosszak, és a világ megítélésének nem az az egyedüli mércéje, hogy mi, itt Közép-Európában hogyan élünk.
2001 nyarán lehetett, mikor a közélet iránt már egyre erősebben érdeklődő kiskamaszként, a nyaralásra magammal vitt könyveim közé betettem egy fekete borítójú, elég baljóslatú címmel rendelkező, nem is túl vastag kötetet. Aztán pár nap múltán elővettem, és máig maradandó élményt hagyott bennem a témája és a leírásai. Gyökeresen változtatta meg addigi, eléggé szegényes elgondolásaimat a világról, jóról és rosszról, érdekről és egyebekről. Ez a könyv a 20. század népirtásairól szólt.
Egyszerűen nem értettem a helyzetet. Hát nem az a mindenkori kiindulási alap, hogy a Nyugat az jó? Akkor az USA hogyan ölhetett meg százezreket Vietnámban és Kambodzsában? A franciák miért kegyetlenkedtek Indokínában és Észak-Afrikában? A belgák, komolyan, a belgák milliókat ölhettek meg Kongóban?
Teljesen átformálta az a könyv a világnézetemet. Akkortól kezdtem el olyan dolgokon gondolkozni, hogy
Az sem, hogy ehhez a kényelmes élethez milyen szövetségi rendszerek feltétlen és alapvető elismerése kell.
Azon a nyáron futott át először a fejemen, hogy ugyan mitől hihetjük azt, hogy az európai ember bármiféle fensőbbségességet bitorolhat magának? Miért monopolizáljuk a szenvedés okozásának jogát az ún. rossz rendszerek felé, mikor ha valamiben egyeznek a világ nemzetei, akkor az az, hogy nagy örömmel igyekeznek gonoszságokat elkövetni?
És teljesen mindegy, hogy ehhez körítésnek diktatórikus dumát használnak vagy a szabadság fényes zászlaját lobogtatják.
maximum a lebutított történelemkönyvekben. Érdekek vannak, amelyek alapján adott szereplők ide vagy amoda helyezkednek és függöny. A magasztos dumát mindössze a tudatlanok számára tartják fent.
Ezt a bizonyos könyvet Lovas István írta.
Így hát tizenéves koromban faltam a publicisztikáit, ezek összegyűjtései a mai napig ott vannak a könyvespolcomon. Bármikor jó beleolvasni egy találomra levett művébe, ihletet és stílust ad. Annak, hogy ma azt és úgy írom, amit, abban döntő szerepe volt Lovas Istvánnak.
Kevesen vannak, akik örökségét, világlátottságát és műveltségét képesek lehetnek folytatni.
aki a szükségesnél jobban nem tagozódott be sehova és vállalta a véleménykülönbségeket.
Ezért tartottam már hónapokkal ezelőtt is kiváló kezdeményezésnek, hogy Lovas Istvánról ezentúl sajtódíj formájában is megemlékeznek. Évente egyszer bizonyosan a középpontba kerül Lovas István, illetve kitüntethetnek és támogatnak egy olyan újságírót, aki munkásságában méltó módon viszi tovább Lovas örökségét.
Lovas István már akkor is benne volt a dzsungelharcban, amikor a mainál összehasonlíthatatlanul nehezebb és kényelmetlenebb körülmények között kellett küzdeni, amikor a hazai, nemzeti sajtót a Magyar Nemzet és a Demokrata jelentette. Minden magát a nemzeti oldalhoz soroló újságíró felelőssége, hogy a veszélyeket egy pillanatig sem bagatellizálva dolgozzon a szellemi honvédelemért – és erre, ne pedig a saját egyéni játszmáira összpontosítson.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
„Történelmi eredményt ért el az ország” – mondta a pénzügyminiszter.
„Lépésről lépésre, tégláról téglára, per aspera ad astra, lárifári” – írta a publicista.
„Csurka István leplezte le először a Soros-hálózatot” – fogalmazott a történész a politikus szobrának avatóünnepségén.
„Ha közösen döntünk, erősebbek leszünk” – jelentette ki a jobboldali politikus.
Az Economist nyíltan közölte, melyik politikus segíthet abban, hogy jó kapcsolat jöjjön létre az Európai Unió és az Egyesült Államok között.
Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint „ami most történik, az olyan, mintha elkoboznák a nemzeti hatásköröket az európai értékekre való hivatkozással”.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
