Egy szimbolikus erejű népszavazás

„Egy teljes emberöltő, azaz kereken harminc év telt el a rendszerváltás egyik leginkább átélhető eseménye, az 1989. november 26-án rendezett négyigenes népszavazás óta. Magyarországgal ennyi idő alatt annyi minden történt, mint egy régi, stabil demokráciával a II. világháborútól napjainkig.

Harminc évvel ezelőtt négymilliónál is több magyar döntött úgy, hogy él visszakapott-visszaszerzett demokratikus jogával, és részt vesz a népszavazáson. Nemcsak annak a napnak a szimbolikus ereje – a népszuverenitás megnyilvánulása a négy évtizednél is hosszabb kommunista diktatúra évei után – volt komoly, hanem a voksolás tétje is. Bár manapság sokan csak a legfontosabb kérdés személyi oldalát, Pozsgay Imre elnökségének meghiúsulását emelik ki, igazából az átmenet módja és jellege dőlt el ezen a ponton. Azzal, hogy az elnökválasztás időpontját az első szabad országgyűlési választások utánra tolta az érvényesen szavazók rendkívül szűk többsége, valójában a történések felgyorsulása miatt már feleslegesen óvatoskodó, a lengyelekéhez hasonló, „félig pártállami” átalakításokat utasították el a résztvevők.

Mivel a rendszerváltoztatás dinamikája – a nemzetközi történések hatására is – antikommunistává vált, az utódpárt MSZP-nek nem maradt esélye az 1990-es választások megnyerésére. Miközben a népszavazást kezdeményező pártokat, a szabad demokratákat és a Fideszt megerősítette a siker (az SZDSZ támogatottsága alig négy hónap alatt háromszorosára nőtt), az MDF megfelelő önkorrekciókra kényszerült.”