„Manapság a pártos, kizárólag piactól távoli, koszos, azaz politikai pénzből eltartott média szerte a világon sok erőfeszítéssel igyekszik hitelteleníteni az »objektív« médiát. Ezt azért teheti, mert sokan – ahogyan arra Levin is felhívja a figyelmet – valóban eltévedtek a fogalmak tengerében, így az objektivitás fogalma újraértelmeződött: mintha cél lenne, nem pedig eszköz. Márpedig ebben az értelemben az objektív újságírás nemcsak halott, de nem is élt sohasem.
Elvégre nem létezik emberi döntések nélkül készülő médiatermék. Amikor a fotós fényképezőgépet vesz a kezébe, egyéni látásmódja, újsága képi világa, elvégzett iskolái, munkahelyi vezetőjének ízlése is szerepet játszik abban, hogyan komponálja meg a képet. Ha léteznének objektív mércéi a jó képnek, nem zsűrik határoznának a szakma legfontosabb díjairól, hiszen pontosan mérhetőek lennének a teljesítmények. Egy riport megírásakor az újságíró a hatást keresi, a megismert esemény, ember, történet dramatikus vagy tréfás, érzelemgazdag vagy egyedi feldolgozása a célja, ennek érdekében szelektál az elmondottak alapján, választ első és utolsó mondatot, készíti el a hite szerint legjobb minőségű szöveget. Egy címlapra sem véletlenül kerülnek cikkek, objektív mércék viszont nem meghatározhatók. Melyik a nagyobb sztori? Melyik érint több embert? Melyik váltja ki a legnagyobb hatást? Melyik cikk fontosabb az olvasóknak, melyik érdekelheti őket jobban, melyik illeszkedik inkább a lap identitásához?
Ha például a halottak száma objektív mérce lenne, a napi iraki hírösszefoglaló leszorította volna a Charlie Hebdo elleni terrortámadást, elvégre a terrorakció nyomán »csupán« tizenketten haltak meg. De ez nyilván nem történhet meg, mert valójában ezernyi változó játszik szerepet a döntésekben: az újság identitása, a földrajzi közelség, a közélet, a fogyasztók olvasottsági mutatókban látható érdeklődése, a szerkesztőség norma- és értékrendszere, a sor folytatható.
Még egy mínuszos hír címválasztása is kérdéseket vet fel. Tegyük fel, hogy, mondjuk, 2009-ben a Magyar Távirati Iroda közzétett egy adatot, amely szerint a munkanélküliség 7,4 százalék. A Magyar Nemzet adhatta azt a címet: nőtt a munkanélküliség, a Népszabadság azt: csökkent a munkanélküliség. Hazudott-e bárki is? Nem feltétlenül, hiszen az egyik lap – a válság idején még csak el sem ítélhető módon – hasonlíthatta a három hónappal korábbi, a másik az egy esztendővel korábbi adathoz az új számot. Nyilván százezernyi hasonló dilemmát felsorolhatnánk, éppen ezért fontos, amit Levin előirányoz, hogy az objektivitás fogalmát a helyére tereljük. Ez ugyanis ideális esetben sokkal inkább azt jelenti: azonos normák és szabályok vonatkoznak mindenkor mindenkire, minek nyomán politikai, piaci pozíciók nem befolyásolják az újság eljárását a cikk készítésekor.”