Hogyan (ne) csináljunk ellenzéket
Rendszeres szokásunk volt korábban tanácsokat adni az ellenzéknek, hogyan igazgassák saját magukat, hogy ha nem is kedvelhető, de tűrhető szereplői legyenek a magyar közéletnek.
A futballban lábbal, fejjel, testtel, a kézilabdában ellenben kézzel játszhatnak és a szabályok mindkét csapatra egyformán érvényesek.
„»Ez egy autoriter, önkényuralmi rendszer« – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. (Őrült művelt nő!) Ugyanakkor azt is mondta másvalaki – nem tudok mindenkit megjegyezni –, hogy Kövér László a maradék sajtószabadságot számolta föl azzal, hogy meghatározta: a Parlamentben hol interjúvolhatják meg az újdonászok a képviselőket.
És harmadjára az évekkel ezelőtt megszűnt Népszabadságot, pontosabban megszűntét is a kormány bűnéül róják föl, még mindig nem ismerve a kapitalizmus vastörvényeit.
Arról nem is szólok, hogy az ellenzéki sajtóban, amelyik a föntebbiek szerint nem létezhet, kifejthették, hogy a Fidesz által diktatórikussá nyomorított választási törvények szerint csak a Fidesz nyerhet. A kormányt ellenzők labdába sem rúghatnak. Annál is kevésbé, mert mindig több ellenzéki szavazó volt, a kormánypártoknak sohasem volt kétharmados többségük, csak a szabályok tették őket győztessé. Ahogyan az amerikai választásokon. Trump is kevesebb voksot kapott, és mégis ő nyert.
Nem akarok én itt sportszabályokkal előjönni, de azért jelzem, a futballban lábbal, fejjel, testtel, a kézilabdában ellenben kézzel játszhatnak. És a szabályok mindkét csapatra egyformán érvényesek.
Eme alantas, vagyis lapos, tehát ellenzéki minőségű okfejtés után megidézem a nemrég hallott beszélgetést Váradi Júliával, aki egy frissen lett akadémiai levelező tagot interjúvolt meg. A hozzám képest csecsemőkorú Radnóti Sándor 73 éves korában vált levelező taggá, és nehezményezte, hogy ily későn! Nem tudom, mire akart akadémikus lenni, szellemi teljesítményéről már e lap hasábjain írtam, de most nem is ő a tárgya elmefuttatásomnak, hanem az önkényuralom. Amely fogalmába beletartozik a szólás- és véleményszabadság teljes hiánya, a sajtószabadság megvonása és sok más, a politikai diktatúrára jellemző elem.
Na már most. Radnótit ugyebár fölvették akadémikusnak. Azután, hogy a kormány elnyomja az akadémiai szabadságot, munkatársait külföldre üldözte, intézményeit szétverte. Öléggé bugyuta lehet ez a kormány, ha Radnótit hagyta fölvenni az egyik bitorolt tulajdonába. Ha nem ismeri a nagy filozóf munkásságát, akkor ezért, ha ismeri, akkor azért. Szörnyű tévedés. Radnóti ugyanis a legádázabb ellensége Orbán Viktornak, a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek. Az elnyomott, a betiltott, a szólásszabadság hiányában vergődő Klubrádióban ugyanis ez az akadémiai levelező tag még az ellenzéki pártok leggyűlölködőbb ficegéin is túlhabozva, tajtékozva szidta Orbán Viktort és a kormányzatot.”