Nem kötelező liberálisnak lenni

„A liberális világképnek nincs ehhez mérhető széles és mély talapzata. Az egyént kiragadja a világból, kizárólag jogokkal ruházza fel, de társadalmi felelősséget, közösségi elkötelezettséget nemzet, kultúra iránt nem kínál értük cserébe. Ráadásul ami a liberális filozófusok indítómotorja volt, az első generációs alapvető emberi jogok (a lelkiismeret, a vallás, a szólás, a gyülekezés, a sajtó elidegeníthetetlen szabadsága) mindegyike a kereszténység Szent Páltól származó tanításából ered. A »keresztyén szabadság« tehát nemhogy nem ellentmondásos, hanem a liberális szabadságfogalom és az emberi jogok megalapozója. Éppen ellenkezőleg: maguk a liberálisok keverednek ellentmondásba, amikor az ateista, baloldali és neoliberális erők a hívők szabadságát korlátozzák és amikor megvetik a keresztények szabad véleményét.

Eközben a modern kori birodalomépítések (Harmadik Birodalom, Szovjetunió, Európai Egyesült Államok) kudarca utáni időszakban a kereszténydemokrácia nem csak Magyarországon sikeres és nem csak történelmi kereszténydemokrata pártok vihetik sikerre. Nálunk egy széles bázisú antikommunista nemzeti-konzervatív néppárt és a Fidesz KDNP-vel kötött szövetsége a zászlóvivő, de Kelet-Európa, a balti államok vagy a Balkán országai esetében más-más politikai formá­ciók építkeznek az évezredes bölcseletre, annak modern formájában az egyén és a nemzeti közösség közti jogmegosztásra és felelősségvállalásra. Tételesen igaz történelmi tény, amit a magyar kormányfő mond, hogy »a keresztény szabadságot fenyegető, Euró­pa keresztény kultúráját feladni akaró liberálisok támadásait Közép-Európában eddig sikeresen elhárították, és a keresztény szabadságot kívülről fenyegető veszedelmet, a migrációt is itt sikerült megfékezni«.

Amit a liberálisok építgetnek, a föderális Európa, történetesen az egyik legfontosabb keresztény alapelvre támaszkodott. Ez a szubszidiaritás. Ezért is farizeus az európai liberálisok gondolkodása a keresztény szabadságról. A mi eszményünkre épült kereszténydemokrácia egyik sarokköve ugyanis éppen a szubszidiaritás, az unió egyik építőköve. Ez az elv a hatalomgyakorlást azon a legmegfelelőbb szinten képzeli el, amely a leghatékonyabb s a legközelebb áll az emberekhez. Más szóval a nemzeti, szuverén, keresztény kultúrájú gondolkodásban a legdemokratikusabb helyi szinten kell megoldani az egyes kérdéseket. A szubszidiaritást elvét az unió magáévá tette; a katolicizmusból fakadó szubszidiaritás mára az Európai Unió alkotmányos alapja. Az európai egység alapítói mind kereszténydemokraták voltak, ezt a történelmet akarja ma a liberális demokrá­ciák globalista európai elitje meghamisítani és átírni.”