Emberemlékezet óta nem volt ilyen: Svájc beleegyezett a határainak módosításába
Az Alpokot sem kíméli a klímaváltozás.
Példát tudnánk adni másoknak, ha megmutatnánk, milyen lehet egy működő, az embert megalkuvás nélkül szolgáló megközelítés.
„Jelenleg a természet- és környezetvédelem, a klímapolitika és fenntarthatóság feladataiért legalább három államtitkárság felel, két különböző minisztériumban. A téma azonban ennél jóval szélesebb. Ezeknek az állami területeknek a tevékenységei úgy nyerhetnek valódi értelmet, ha az ember szolgálatával összhangban, azt kiegészítve és erősítve vannak jelen a portfólióban.
Nem elég, ha úgy tekintünk ezekre a részekre, mint ahogyan a zöldpolitika teszi, hanem ki kell jelentenünk, hogy egy tágabb egységnek, a teremtésvédelemnek elengedhetetlenül fontos elemei mind, de nem kizárólagosan. A kereszténydemokrata felfogású megközelítésnek ugyanis éppúgy része az emberi méltóság, az emberi élet védelme a fogantatástól kezdve, mint a természet- és a környezet védelme, a klímaügy vagy a fenntarthatóság. Hiába védjük meg a környezetet, ha közben pusztítjuk az embert.
Így áll össze egységbe az, amit úgy hívunk teremtésvédelem, aminek fontos fejlődési pontja lehet, ha nemcsak néven nevezzük, de egyetlen minisztériumban összpontosulva megfelelő szintű intézményi rangra is emelkedik. Mivel ez a fajta szemlélet hiányzik a világban, azzal is példát tudnánk adni másoknak, ha megmutatnánk, milyen lehet egy működő, az embert megalkuvás nélkül szolgáló megközelítés, a teremtésvédelem.
A kérdés már nem az, hogy indokolt-e egy Teremtésvédelmi Minisztérium létrehozása, hanem az, hogy mikor jön el annak az ideje, hogy ez a szükségszerűség valósággá is válhasson a jövő nemzedékei érdekében. Reméljük, minél hamarabb...”