Ez nem paráznaság, hanem köztörvényes bűncselekmény

„De ez mit jelent? Hiszen az is lehet bűn, ami egyébként nem szerepel a büntető törvénykönyvben.

Ha egy pap, aki cölibátust fogadott, szexuális kapcsolatot tart fenn egy felnőtt nővel vagy férfival, akkor vét a hatodik parancsolat ellen. E bűne miatt az Istennel, az egyházzal és a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Nem foglalkozom ilyen esetekkel. Engem a szexuális visszaélések foglalkoztatnak, amelyek kivétel nélkül jogszabályba ütköznek. Olyan esetekről van szó, amikor egy szexuális aktusból hiányzik a kölcsönösség, az egyik fél beleegyezése. Ha az áldozat kiskorú, akkor a látszólagos beleegyezés megléte sem ad felmentést, hiszen egy gyermektől nem várható el, hogy felismerje a saját kiszolgáltatottságát. Persze nemcsak kiskorúak lehetnek áldozatok, hanem felnőttek is, főként, ha egy hierarchikusan felépülő vallási közösségben élnek, amelyben nem egyenrangúak a viszonyok. Akár egy apáca, egy szerzetes vagy egy szeminarista is lehet kiszolgáltatott egy elöljáróval szemben a köztük levő autoriter viszony miatt. Az egyik legnagyobb probléma, hogy az egyház hajlamos az összes szexuális bűnt a paráznaság kérdéskörébe utalni, holott sok esetben köztörvényes bűncselekményről van szó.

Az összes egyház »fertőzött«?

Nagyon kevés helyen végeztek ebben a témában átfogó kutatást. Németországban 2018-ban például a katolikus és a protestáns egyházak is felmérték a helyzetet, ebből az derült ki, hogy az összes nagy történelmi egyházban előfordulnak szexuáliserőszak-ügyek. Megjelenik a probléma a zsidó, az iszlám, a buddhista, de még a modern spirituális vallási közösségekben is. Katolikus teológusként én csak a saját egyházamat érintő esetekkel foglalkozom.

Akkor hivatalos adatok csak Németországról vannak?

Világszinten nagyon sok országból vannak adatok, én a német kutatásokat tanulmányoztam. Azonban ott is ellentmondásosak a számok. Azt mutatják, hogy az egyház által megrendelt és a független vizsgálatok nagyon eltérő eredményeket hoztak.

Magyarországi adatok?

Csak arról tudunk, amit a világi sajtó nyilvánosságra hozott.

Miért?

Komplex a probléma. Az egyik legfőbb ok a magyar társadalom állapota. Idehaza általában is rendkívül elnézőek az emberek a szexuális erőszakkal kapcsolatban, a vallási közösségeken belüli eseteket pedig teljes mértékben egyházi belügynek tekintik. Én szülőként biztosan nem lennék nyugodt, ha a gyermekem egyházi iskolájában történt szexuális abúzust egyházi belügyként kezelnék. Az sem nyugtatna meg, hogy Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt állítja, tízegynéhány ilyen eset történt Magyarországon, de konkrétan egyiket sem ismeri. Hát miért nem? Nem érdekli, hogy hol, mikor és miért történtek meg ezek az esetek? Azt is nyilatkozta már, hogy a magyar katolikus egyházat senki sem kérte fel egy ilyen jellegű vizsgálat lefolytatására. Na és? A német egyházat sem kérte fel rá senki, maguk végeztették el a kutatást. Mindez számomra azt mutatja, hogy egyáltalán nem tartja fontosnak ezt az ügyet. Pedig, ahogy számos külföldi példa mutatja, a probléma elbagatellizálása, illetve eltussolása nem az egyház hírnevének megőrzését szolgálja, hanem rombolja.

Vagyis hiányzik a társadalmi nyomás?

Az biztos, hogy Németországban, Ausztriában vagy az Egyesült Államokban évtizedekkel ezelőtt robbantak ki az egyházi személyeket érintő első ilyen jellegű ügyek, de ott is időbe telt, amíg a társadalmi nyomás önvizsgálatra, a bűnökkel való szembenézésre kényszerítette az egyházakat. Mi még messze járunk ettől. Hans Zollner német jezsuita professzor, a vatikáni Pápai Gergely Egyetem gyermekvédelmi központjának vezetője több helyen is elmondta, hogy az egyházon belüli szexuális erőszak nem korlátozódik egy-egy régióra, hanem jelen van az összes kontinensen és minden országban. Zollner azt állítja: ha bárhol hiányoznak az ezzel kapcsolatos adatok, akkor ott érdemben még nem foglalkoztak a problémával. Nincs okunk feltételezni, hogy a magyar katolikus egyházon belül a többi országtól eltérő arányban fordulnának elő szexuális visszaélések.”