Történelmi-filozófiai megközelítésben tagadhatatlan, hogy a liberális és szocialisztikus elgondolások teleologikusak, tehát úgy hiszik, hogy „a történelemnek van (egy) célja” és az emberiségnek e cél elérésének szolgálata a feladata. Ezzel szemben a konzervatív-keresztény felfogás elveti ezt a társadalmi mérnökösködéssel kacérkodó utópizmust és azt mondja, hogy nem a történelemnek van célja, hanem az (Isten által teremtett) „életnek van értelme”.
Ez a „keresztény szabadság” alapja.
Ezekre rímel az a tusványosi megállapítás is, miszerint az utópisztikus világcél elérése érdekében a liberális korszellem „megkérdőjelezte a nembeli identitást, leértékelte a vallási identitást, fölöslegesnek minősítette a nemzeti kötődést”, mivel azokat pusztán társadalmi konstrukcióknak fogja fel: tehát mindentől, ami „valahová tartozóvá tesz minket, meg kell szabadulni”, csak ekkor lehetünk boldogok. Az illiberális felfogásban éppen ezen identitások normális megélése jelenti az élet értelmét, a megszabadulás vágyának leküzdése jelenti az igazi szabadságot.
Nemkülönben óriási szakadék tátong egyén és társadalom viszonyrendszerének detektálásában is. Valóban, a liberálisok a társadalmat – a „lazán szerveződő üzleti kapcsolatok mintájára” – „egyének egymással versenyző halmazaként fogják fel”. E paradigmában pedig a világnézeti semlegesség álságos doktrínájából kiindulva az „egyéni teljesítmény nem eshet erkölcsi megítélés alá”. Ezzel szemben az értékneutralitás hazugságát – hazugság, hiszen a semlegesség már önmagában is egy liberális érték, ami nekik kedvez – elvetők úgy gondolják, hogy a közösség javát is szolgáló egyéni teljesítmény egész egyszerűen „erkölcsileg magasabbrendű” a szimpla individualizmusnál. Ennek kimondását és rögzítését azért lehetetlen felülértékelni, mert ebből világosan következik az, hogy egy állam – például kultúra, család vagy a migráció kapcsán – „nem lehet közömbös”, tehát nem lehet világnézetileg semleges. Magyarán például az alkotmányos jogrend előírhat értéktételezést, és egy ilyen alkotmányos érték megelőzhet akár egyes egyéni jogokat is. Hoppá.
Liberális és illiberális világfelfogások tehát ezen, radikálisan eltérő társadalomszervezési és az egyént érintő megközelítések mentén ütköznek a legérzékelhetőbben, de valóban van még egy – mondjuk úgy – horizontális szempont, ami nem pusztán ütközéshez vagy szembenálláshoz, de már-már szellemi háborúhoz vezet. Ez pedig az, hogy a liberálisok saját értelmezésükre, mint egy „egyetemes modellre” tekintenek, mely kizárólagos: „a világban liberális demokráciáknak kell működniük, ezeknek egyfajta liberális internacionalizmust kell megépíteniük, ebből egy liberális birodalomnak kell kikerekednie”. „A demokrácia szükségszerűen liberális”: az a demokrácia, mely nem liberális, nem is demokrácia. A „nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd” című, eredetileg liberális mese tehát mára eléggé megváltozott.
A liberális rend kizárólagosságra törekvéséből pedig súlyos nemzetközi-geopolitikai konfliktusok fakadnak.