Pótcselekvés Grétával

„Se szeri, se száma Greta Thunberg rajongóinak. Ismeretségi köröm tagjai, akik között nálam jóval fiatalabbak és hozzám hasonlóan meglett korúak egyaránt vannak, tömegével osztották és osztják meg a Facebookon a New York-i klímakonferencián, szeptember 23-án, hétfőn elhangzott beszédét. Az ajánlásokat általában lelkesültség hatja át, s csak a legritkább esetben jelenik meg bennük a kétely, a nem tetszés, esetleg az aggódás. Én viszont minden megosztás után, sorra másoltam be kritikus kommentemet:

»Akárhogy is, az este vagy négy külföldi csatornán néztem meg Gretának a világ legcinikusabb politikusai előtt elmondott beszédét a klímakonferencián, s rémisztőnek láttam. Nem attól, amit mondott, hanem amit kreáltak belőle, amivel megterhelték a lelkét azok, akik eszközként használják őt.«

A magam módján hűteni szerettem volna a túlfűtött érzelmeket. Figyelmeztetni: valami rendellenes történik itt, s hogy csapdába eshetünk. Mert érthetetlen hirtelenséggel vált eszményképpé, már-már a klímaválság elleni tiltakozások szentjévé a 2003. január 3-án született, vagyis tizenhat éves svéd lány. És ez épp elég ok ahhoz, hogy óvatosak legyünk ebben a show-business eszköztárával befolyásolt közegben.

Mindenki helyett vezekel

Előttem úgy tűnik fel, afféle világi Teréz anya lett vagy lesz belőle. Ahogyan Kalkuttai Szent Teréz, az albán származású, római katolikus apáca alkalmas volt arra, hogy a gyarmatosító nyugatiak lelkiismeretét megnyugtassa az indiai Kolkata szegénynegyedeiben végzett áldozatos munkájával, úgy váltak és válnak Greta Thunberg cselekedetei és vádló mondatai a mi jóléti társadalmainkban élők pazarló fogyasztása nyomán támadt lelkiismeret furdalás miatti feszültség levezetésének eszközévé. Valamennyiünk helyett vezekel a svéd lány, mi pedig elfogadva ezt, ráterheljük összes vétkünket, s folytatjuk eddigi életmódunkat.

De van ennek a jelenségnek más vetülete is. Nyilvánvaló, hogy a világ vezetői, a tudóstársadalom tagjai mindent egybe vetve tanácstalansággal, tehetetlenséggel viszonyulnak az éghajlatváltozás zavaraihoz. Még abban sincs egyetértés, hogy a bolygó légkörében zajló változásokat valóban az emberi tevékenység okozza-e. A lehetséges katasztrófák mértékéről, s azok végzetessé válásának időpontjáról pedig végképp megoszlanak a nézetek. Noha a minden eddiginél nagyobb erejű szélviharoknak, tájfunoknak, áradásoknak, hőmérséklet-ingadozásoknak utolsó figyelmeztetésként kellene hatniuk, a politikusok ódzkodnak a drasztikus intézkedésektől, mert azok a (nyugati és immár a keleti) kisemberek életmódjába olyan mértékű beavatkozással, olyan korlátozásokkal járnának, amelyek szinte azonnali véres lázadásokba, lincselésekbe, polgárháborúkba, világméretű fegyveres összetűzésekbe torkollnának. És akkor még nem beszéltünk a gazdaság moguljainak érdeksérelméről.”