Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Országszerte összesen három alma mater néhány tucat tanulója úgy döntött múlt pénteken, hogy tüntetni kell, mert eljött az ideje.
„A gyermek megrontása bűn. Bűn, mint az árulás vagy a hazudozás. Betanítani és kihasználni, például zsebmetszésre, koldulásra, betörésre, kábítószer-fogyasztásra vagy aljas politikai játszmákra legalább annyira főben járó bűn, mint ráuszítani az iskolára.
Országszerte összesen három alma mater néhány tucat tanulója úgy döntött múlt pénteken – na, nem magától, hanem tanári és szakszervezeti felvilágosítás, illetve felügyelet mellett –, hogy tüntetni kell, mert eljött az ideje, a következőkért: szabad tankönyvválasztás, magasabb tanári fizetések, nyelvvizsgatörvény eltörlése, alternatív iskolák számának növelése, a közművelődési törvény kihajítása. Egyikük, szemüveges, hosszú hajú lány, nevezzük szervezőnek, azt vágta a kamerán keresztül a társadalom képébe: »Azért tüntetünk, mert szabadságban akarunk élni!«
Mert aki a XXI. században tanul, az rabszolga. Legalábbis Nagy Blanka II. és néhány tanár, Szűcs Tamás PDSZ-elnök, illetve a hülyét pontos j-vel író, stúdióajtón koppanó MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint. Néhány, nevelőnek alkalmatlan pedagógus, mihaszna szakszervezeti aktivista, liberális és szocialista nyavalygó, meg a hozzájuk csapódó alkalmatlan szülők maroknyi serege arra tanítja, buzdítja az iskolásokat, hogy támadják meg a katedrát, építsenek belőle barikádot, gúnyolják ki a pedellust, tépjék össze a tankönyveket, rúgják fel a törvényeket, röviden: tegyenek úgy és azt, ami nekik tetszik.
Persze, hogy az éretlen tiniknek tetszik az ötlet.
De miért és mit szolgál a tanulók megrontása? A szülőnek és a tanárnak közösen kellene felelnie a gyerek cseperedéséért, és nem felhasználni őt a közös felelősség kudarcának leplezésére. Könnyebb a diákkal kimondatni – vállalva megvetését – mindazt, amit kevés pedagógus és szülő politikai dacból, lustaságból vagy csak divatos ellenállásból nem akar teljesíteni. Mondja ki a gyerek helyettük!
Követeljen tankönyvet, tanári fizetést, más törvényt, röviden »szabadságot«. A szakszervezetis Szűcs, akár barikádharcos az égetésre egybehordott tankönyvkupac tetejéről, nyíltan a tanárok, a szülők és a gyerekek összefogását, a tömegek mozgatását, meg a forradalmi idők születését sürgette: »Bemozdítani a dolgokat« – sommázta magvasan.
Normális tanár, szülő, politikus beszélhet így? A diák igen, ha ezt tanítják neki. Ráadásul egy kínkeserves biológia-, történelem- vagy matekóra helyett mennyivel »trendibb« benne lenni a tévében és fogszabályozós mosolyt dobni az iskolában maradt gyáva tanárok és osztálytársak felé.”