A hagyományra való hivatkozást számos módon ki lehet kezdeni, a hagyományelvűséget sok mindennel szokás támadni: minden hagyományt kitaláltak egyszer; hogy a hagyomány változik; rengeteg hagyomány van a Földön, ahány civilizáció, kultúra, nép, régió, annyiféle, és nyilvánvalóan nem lehet mindegyik ugyanannyira érvényes etikai szempontból, hiszen ez önellentmondás volna; végül pedig a hagyomány elnyom, tekintélyelvű, nem hagyja kibontakozni az egyént, és nem racionális. A hagyomány azért is nehezen védhető, mert – mint Edward Shils írja Tradition című munkájában – „egy hit, szokás vagy gyakorlat hagyományos mivolta kevés ellenállást tanúsít azon érvek ellen, amely a hatékonyság, racionalitás, célszerűség, »naprakészség«, haladás ajánlott alternatívái mentén” fogalmazódnak meg.
A hagyomány latin eredetű megfelelője,
a tradíció kifejezés a tradere, azaz továbbad latin igéből származik
latin igéből származik– talán nem haszontalan rámutatni, hogy egy szótőről fakad a kereskedik igével. Hagyománya sok mindennek lehet, nemzetnek, szakmáknak, filozófiai iskoláknak, művészeti ágaknak, nem maga a hagyomány fogalma száműzetett tehát. Van hagyománya a modernitásnak, sokan magasztalják „a változás hagyományát”, „és nem gondolják, hogy mindez paradox. A lényegibb hagyományok, a hagyományok, amelyek fenntartják azt, amit kaptak, már kevesebb támogatást élveznek. Azonban »a hagyományosság hagyományának« alig van támogatója” – így Shils.
Itt most azzal a hagyományt kikezdő állásponttal szeretnénk foglalkozni, ami szerint a hagyomány úgyis változik – ebből implicite az következik, hogy gyakorlatilag minden hagyomány.