Hazánk családpolitikai alapelvei

„Európa tragédiája az őshonos népek fogyása. Nyugat-Európában ezt elfedi a tömeges bevándorlás, ami egyben lehetőséget ad a válság elhanyagolására. Európa keleti fele nem ezt az utat választotta, hanem megpróbálja megállítani a népességfogyást.

Magyarország élen jár a demográfiai válság felismerésében és a megoldások keresésében. Ez indokolta az elmúlt hét második felében a III. Budapesti Demográfiai Csúcs megrendezését is, ami lehetőséget adott vezető politikusok, közéleti szakemberek és tudósok tapasztalatcseréjére. A konferencián Orbán Viktor a magyar családpolitika alapelveit ismertette. Írásomban az ő beszédéből idézek, egyúttal ezekre reflektálok.

A gyermekvállalást támogató, vagyis pronatalista családpolitika a liberális közvélemény számára mindig is elfogadhatatlan volt. Az úgynevezett népesedési vitákban az urbánus oldal már lassan egy évszázada megkérdőjelezi, kritikával illeti a születéstámogatás minden formáját. A liberálisoknak újabban sikerült két újabb érvvel bővíteniük az antinatalista arzenált, nevezetesen a migrációval és a klímaváltozással.

A nyugat-európai politikusok nagy része elfogadta, hogy az őshonos lakosság csökkenését nem családpolitikával, hanem bevándorlási politikával kell orvosolni. Ez a politika könnyen végrehajtható, a következményei azonban felettébb kockázatosak: bizalmatlanság, szegregáció, erőszak és végül népességcsere. Ha politikusként elfogadjuk a tömeges bevándorlást, »akkor tulajdonképpen hozzájárulunk egy lakosságcseréhez, hozzájárulunk ahhoz a folyamathoz, hogy az európai lakosságot kicserélik«.

Egy pronatalista jellegű családpolitikával szemben a másik érv a környezetvédelemből származik: a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne. Orbán ezt esztelenségnek minősíti, és azt hangsúlyozza, hogy a teremtés rendje szerint az ökoszisztémának az ember is része.

A másik oldal érvelésének ürügy jellegét jól mutatja, hogy a zöldglobalisták csak Európában szorgalmazzák a gyermekvállalás csökkentését, amelynek az őslakossága amúgy is csökken, és nem Afrikában vagy Nyugat-Ázsiában, ahol a népesség ténylegesen gyorsan nő. Ráadásul a fenntartható fejlődés eszméjével sincs összhangban a társadalom, illetve a népesség folyamatos csökkenése.

Ezután a kormányfő a magyar családpolitika két általános sajátosságát hangsúlyozta. A kormány a hagyományos családokat támogatja, mert »minden gyermeknek joga van apához és anyához«. Ez egyben a nemzet támogatását is jelenti, hiszen »a család és a gyermek nem más, mint a nemzeti közösség biológiai újratermelésének előföltétele. Ha nem működnek a családok, ha nincsenek gyerekek, akkor egy nemzeti közösség gyorsan el tud tűnni.«

A népek elfogyásának problémáját a konferencián részt vevő két másik vezető politikus is részletesen taglalta. Alekszandar Vucsics szerb államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia minden évben Cegléd város lakosságának megfelelő embert veszít. Tony Abbott, Ausztrália volt miniszterelnöke pedig a Nyugat demográfiai és ebből adódó gazdasági és politikai hanyatlását hangsúlyozta.

Orbán az elfogyás problémájával kapcsolatban azt emelte ki, hogy a kisebb népeknek és nemzeteknek ez reális veszély: »Matematikailag nem olyan nehéz belátni, hogy rossz demográfiai tendenciák mellett előbb-utóbb lesz egy utolsó ember, akinek le kell kapcsolnia a villanyt, vagyis el lehet fogyni.« Persze ez a folyamat csak matematikailag tart az utolsó emberig, a valóságban már egy ötmilliós, végletesen elöregedett Magyarország is életképtelen, s ez akár egy évszázad alatt is bekövetkezhet.”