Zátonyok a Tisza útjában
Orbánéknak elég megőrizni táborukból, aki jelenleg megvan, és emellett kb. 20-25 billegő körzetre koncentrálni.
Hogy a nyugati elit jó ideje egyfajta politikai demenciában szenved, mind nyilvánvalóbb.
„Ugyanennek a folyamatnak a menetrendje Olaszországban is borítékolható. Az ötcsillagosok – nyilván a még fundáló Európai Bizottság által – kieszelt akciója (ama bizonyos – a kínaiak európai térhódítását lehetővé tévő – vasútvonal kiépítésének megkontrázása) szétrobbantotta a koalíciót. A logikus ez esetben is az lett volna, ha – a válságot feloldandó – Sergio Mattarella köztársasági elnök előrehozott választásokat ír ki. Ehelyett az ötcsillagosokat arra késztette, hogy a korábban megbukott szocialistákkal, akik ellenében az ötcsillagosok – patetikus, sőt gyűlölködéstől sem mentes – konfrontációban váltak az átmenetileg legjelentősebb politikai erővé, együtt alkossanak koalíciós kormányt. A választók feje fölött, a demokrácia nagyobb dicsőségére. Tehát: akárcsak egykor Magyarországon, itt is meg majd tovább az egy.
Salvini arra hivatkozik, hogy neki nincs siethetnékje. A közvélemény-kutatásokban 38-39 százalékon áll, azaz fejhosszal az új koalíciós partnerek előtt. Fél- vagy egy egész év múlva mindenképpen tiszta vizet kell önteni a pohárba. Minél később, annál jobb. Én még abban sem vagyok biztos, hogy az écesz nem éppen Orbán Viktortól származik, aki már jól ismeri a folyamat dinamikáját. A várható végeredmény: ha nem is kétharmad, de bizonyosan tartós Salvini-uralom. Esetleg itt is ciklusokon át…
Márpedig a hosszantartó dominancia senkinek sem használ. A kétharmad még kevésbé, hiszen az semmiképpen sem a demokrácia természetes állapota. Anomália, mely további anomáliákat termel. A franciák demokratikus bosszúszomja nélkül az emberként is silány, s feltehetőleg agyilag sem komplett szörnyeteg, Adolf Hitler sem válhatott volna soha Európa egyik legkulturáltabb államának, Németországnak mindenható diktátorává. S a Trianoni Békeszerződés kétségtelen igazságtalanságai – hál' istennek csak egy múló pillanatra – a magyar kultúra legnyilvánvalóbban européer személyiségeit, a szőröstől-bőröstől Európa-imádó Nyugat vezéralakjait, Babitsot, Kosztolányit, sőt, horribile dictu, a román–magyar együttélés talán legempatikusabb alakját, József Attilát is »irredentává« bűvölték. A fasiszták nem vannak, hanem csináljuk őket. Az önmagukat demokráciának aposztrofáló irgalmatlan világhatalmak teszik őket azzá. Kosztolányi, Babits, József Attila – hihetetlen emberi nagyságról téve tanúbizonyságot – kikecmeregtek a mocsárból. Sokak számára ma már egyre nehezebb…
Hogy a nyugati elit jó ideje egyfajta politikai demenciában szenved, mind nyilvánvalóbb. Egyrészt fogalma sincs arról, hogy milyen világban él. Másrészt arra sem emlékszik, ami néhány perccel korábban történt. Egy fajta mozdulatlannak vélt jelenbe dermedt. Így aztán cselekedeteinek rövidtávú következményeivel sem képes számolni. A hosszútávúakról nem is beszélve. Ez idő szerint ujjong, hogy megszabadította Európát a rasszista Salvinitől. Fogalma sincs róla, hogy nem csak Olaszországban, hanem Európa-szerte jobbára zsigeri demokratákból kitenyésztett – ha nem is fasisztákat, de magánál is elvetemültebb – antidemokratákat szabadíthat rá az egyesültnek aposztrofált Európára. És ha jönnek a következmények, egyszerűen nem hisz majd a szemének. A zavaros jelentésű populizmusokat hibáztatja. Merthogy ezt nem ő akarta…”