„Sokan úgy gondolják, hogy a konzervatívok egyben fejlődésellenesek is. Szerinted honnan ered ez a félreértés?
Csak az gondolja így, akinek nincs elég információja. Ami nem csoda, mert a konzervatívoknak (és a keresztényeknek) eredendően nem túl jó a kommunikációjuk. Ezért is volt hasznos az a konferencia a keresztény újságírók számára, ahonnan éppen most jöttem. Nem szabad idegenkedni a kommunikáció semmilyen modern formájától a keresztény út közvetítése érdekében.
A keresztény út, amit említettél, kizárólag a vallásosok számára járható?
Dehogyis! Maga a keresztény erkölcs azt jelenti, hogy olyan szabályok szerint élek, amelyek lehetővé teszik, hogy mások is jól éljenek mellettem. A liberálisok ezt úgy fogalmazzák meg, hogy „szabad vagyok, amíg másnak nem ártok”. Ez is a mi keresztény szemléletünkből fakad, de a liberálisok általában nehezen birkóznak meg a közösségi szabályokkal. Mi azt gondoljuk, hogy ennek az elvnek a gyakorlatához igenis szabályokra, hierarchiára, tekintélyre van szükség.
Egy vérbeli konzervatív sosem mond le a társadalomjobbításról, a nevelői attitűdről, nem elégszik meg csupán a meglévő emberi igények kielégítésével.
Nekem persze ez könnyű, tanárcsaládból származom. Én a mai napig szívesen tanulok másoktól, és elfogadom sok téren az arra alkalmasabb személy vezetését, noha vannak területek, amelyeken én is tanítónak, kompetensnek, irányadónak gondolom magam.
Melyek azok a területek, amelyeken otthonosan mozogsz?
Otthonos terepem az online újságírás. Aztán elég jól ismerem a művészet- és művelődéstörténet egyes szakaszait, például a középkor képzőművészetét vagy az orvoslás történetét, különösen az alternatív gyógymódok történetét. Az előző munkahelyem a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár volt, ahol lehetőségem nyílt kutatni, tudományos publikációkat írni. A múzeumban és a csodálatos könyvtárban, ahol ősnyomtatványokat is kézbe vehettünk, volt néhány kiváló kollégám, és tárlatvezetőként ott dolgoztak a szocializmus „deklasszált”, több nyelven beszélő bárónői és polgári származású, nyugdíjas értelmiségijei. Amikor az egyetemről odakerültem, Antall József, az éppen miniszterelnökké választott főigazgató múzeumi bársonyszéke még szinte ki sem hűlt. Különös volt belecsöppenni abba az intézménybe, amely az ő politikai felkészülésének a »terepasztalaként« is szolgált, látni annak pozitív és negatív következményeit.