Táborok

„Az uzdi roma-magyar tábor kisdiákjai megtapasztalták, hogy ellentét van a két etnikum között. Egyikük, a sugárzóan értelmes Áron elmondta, hogy azok a társai, akik szidják a romákat: meggyőzhetetlenek. »Nem tudják, mit beszélnek« – tette hozzá a fiú. Eszembe jutott a magam gyerekkori története. 1961 nyarán napközis táborba adtak a szüleim Szombathelyen. Délutánonként tanáraink elsétáltak velünk a Perint patak szabadstrandjára. Egyszer a lubickolás félbeszakadt, mert egy tíz éves srác körbeszaladt közöttünk, és azt kiabálta: Ott vannak a cigányok! Verjük meg őket!

Össze is állt egy 35-40 fős csapat, hogy megverje a cigányokat. Nyolc éves voltam, ám azt a szót, hogy cigány addig még nem hallottam. Kérdezgettem a többiektől, hogy kik azok a cigányok, amire a csapat egyik fele nem tudott felelni, a másik fele viszont állította, hogy a cigányok rettenetesek, és verni kell őket. A felajzott banda elindult a kicsit odébb fürdő cigány gyerekek felé, ám a tanáraink időben közbeléptek. 

Majd hatvan év alatt sokat változott a világ, a lényegét tekintve mégse. Aki otthonról és a barátoktól hozza magával, hogy a romák, vagy a melegek, esetleg a migránsok üldözendők, annak a gyűlölete általában egy életre megalapozott. Ráadásul a politikusok egy része – saját táborának izmosítása és összetartása végett – ezt a gyűlöletet »taktikusan« turbózza is.”