Hogyan teremtette meg együtt Hitler és Sztálin a mai Lengyelországot?

„Csütörtökön van a 75. évfordulója a hősiességében is elbukott varsói felkelésnek, a német megszállókkal szemben vívott harcnak. Minden évben, augusztus 1. és 5. között a lengyelek néma csenddel emlékeznek a keserű emlékekre. Légoltalmi szirénák mintegy harci kürtként szólnak, hogy ennek a büszke, ellenálló nemzetnek a szelleme megfogható legyen.

A varsói felkelés múzeuma, a város kevés turistaattrakciója, jól illusztrálja ennek az ellenállásnak a fájdalmas oldalát. Az 1944-es csata nyomán alig maradt valami a régi Varsóból, amit turisták megcsodálhatnának. A Lengyel Honi Hadsereg mártírjai nem csak az életüket, de a szeretett városukat is elveszítették. A törmelékké lett Varsó sorsának beteljesülése azonban a második világháború összes eseménye közül a leginkább foglalja össze azt a kimondatlan összejátszást a kegyetlen diktátor, Adolf Hitler és ellenséges hasonmása, Sztálin között.

Miért van majdnem elfelejtve az európai történelemnek ez a szégyenteljes epizódja a Nyugaton? Talán azért, mert a varsói csatának nincs boldog vége. Németország veresége ugyanis nem jelentette a lengyelek felszabadulását, hanem a kommunista brutalitás megszállásának kezdetét jelentette. Ez pedig lezáratlanná teszi a II. világháború mint jó háború narratíváját, és továbbra is erős befolyása van napjaink lengyel és európai politikájára.

Ha a háború, ami 1939 szeptemberében tört ki, szólt valamiről szólt, az biztos Lengyelország volt. A német villámháború keleti szomszédja ellen szolgáltatott casus bellinek Nagy-Britanniának és Franciaországnak. De nem csak a németek támadtak abban a hónapban: a lengyel kormány csak azután kapitulált és menekült el az országból, hogy a hónap második felében szovjet csapatok is lengyel földre léptek. És a szövetségesek tulajdonképpen szó nélkül hagyták Sztálin agresszióját. Azt is, ahogy semleges országként öt másik országot szállt meg a következő évben – így teljessé téve a szövetségesek képmutatását.”