Ha a Fidesz győzelme veszélybe kerülne, a választási csalás sem rendszeridegen

„Rátérve a mai politikára: mi az, ami a népuralomból, a liberális demokráciából nyomokban ma is fennmaradt?

Formálisan van választás, ha a funkciójától egy sor módosítással eltérítették is. A politikai verseny feltételei finoman szólva »nem kiegyensúlyozottak«, miközben azt is tudjuk, hogy önmagában a választás nem a demokratikus berendezkedés egyetlen feltétele. A nyilvánosság lehetőségei korántsem egyenlők. A parlament már rég nem döntéshozó, csak jóváhagyó, bólogató testület. És még hosszan sorolhatnám.

Feltűnő, hogy szinte matematikai pontossággal szállítja a rendszer a kétharmadot.

 Ráadásul nem is kell csalásra gyanakodni, de én azt sem tartom kétségesnek, hogy ha borulna a rendszer, ha a Fidesz győzelme veszélybe kerülne, a választási csalás sem rendszeridegen. A »jó ügy«, vagyis a hatalom megtartása érdekében – ezt ismerem a kommunista rendszerből – bármikor indokolható a machináció.

Sokan állítják, hogy normális választásokon a kormány szinte leválthatatlan. A hangsúlyt a szinte szóra tenném, mert sosem lehet tudni.

Ebben magam is szívesen hiszek. De Orbán nyíltan ki is mondta, »egyszer kell nyerni, de akkor nagyon«. Az utómunkálatok változatlan intenzitással folynak. A »jó ügy« által kitágított határokat jelezte például már korán, 2010-ben, amikor Kósa és Szijjártó urak felkonferálták, hogy Magyarország pénzügyileg Görögországhoz hasonló veszélyeztetett helyzetben van. Nem kellett gyanakvónak lenni ahhoz, hogy az ember megengedje, komoly tőzsdei nyereség, bennfentes információkkal teremtett pénzügyi haszon lehet a tét. Az efféle gazdasági »lehetőségekhez« is kell a fékek és ellensúlyok leépítése, nem csupán a megszerzett hatalom biztosításához.

Nyomasztó háttérkórusként csatlakozik mindehhez a hazai ellenzék siráma: mindez az unió jóváhagyásával zajlik, a rendszert maga az EU pénzeli.

A demokratikus rendszert normális emberekre, normális körülményekre tervezik. Ha valaki ezzel tudatosan visszaél, a szisztéma nem működik. Hasonlóan látom az Európai Unió helyzetét. Vannak persze szabályok, amelyeket a tévedésekre vagy a tudatos kihágások megelőzésre hoztak létre, de arra az esetre, ha egy tagállam átlép szinte mindenen, az EU-tól idegen normákat képvisel, nem lehet preventív szabályt alkotni. Az unió ugyanazzal a problémával szembesül, mint általában a demokráciák, és ami Mussolini vagy Hitler hatalomra jutása óta ismert. Egy liberális demokrácia nem készülhet fel arra, hogy a demokrácia eszközeit felhasználva antidemokratikus erők, szélsőségek jussanak hatalomra. Ha ennek elkerülésére rosszul kalibrált szabályok születnének, a rendszer már nem is lenne demokrácia. Persze ennél is összetettebb az ügy. Ha nem pénzelné a rendszert az unió, annak nem csak Orbán és üzlettársai látnák kárát. Dolgos népünk sem kedvelné annyira az EU-t, mint ahogy a közvélemény-kutatások szerint szereti.

Azt persze hozzá kell tenni, bármilyenek a szabályok, a választók durván fele folyamatosan a Fideszt választja.

Ez igaz, nincs olyan közvélemény-kutatás, amely az elmúlt kilenc évben ezt megkérdőjelezte volna. Amíg így van, a helyzet nem elsődlegesen az unió sara. A magyar választó felelőssége.

A korábbi politikusnemzedéket, például önöket, nem terheli felelősség?

Nevetséges lenne, ha valaki azt állítaná, hogy minden úgy volt jó, ahogy volt. Az azóta alakult ellenzéki pártok egytől egyig azt sugallják, a dolgokat a rendszerváltók rontották el, az újaknak kell rendbe hozniuk. Eddig nem nagyon tudták túlszárnyalni teljesítményben a régieket. Persze én sem hiszem, hogy amit csináltunk, tökéletes volt. A tudásunk korlátozott volt, a feladat szokatlan. Ahogy mondani szokták, halból csináltak már halászlevet, de halászléből halat sohasem. Az új rendszer konstruktőrei nem számítottak arra, hogy belső féreg foga rágja szét a közösen elképzelt demokráciát.”