Nincs még egy ilyen ország

„Milyen tapasztalatokkal hagyja maga után Magyarországot? 
Nagyon izgalmas időt éltem meg Budapesten, ahogy Budapest és Magyarország is egy nagyon izgalmas időszakon ment keresztül az elmúlt négy évben. Budapest volt az első európai megbízatásom. Bárhol is voltam a világban a Goethe Intézet igazgatója, Európa mindig témája volt az intézet tevékenységének. Japánban, Kiotóban akkor voltam, amikor Németországban bevezették az eurót és a német márkát megszüntették (2002). Ezt Japán, a G7 csoport tagjaként és a német történéseket nagy figyelemmel követő országként úgy élte meg, hogy az európai Euro-országok (Németország, Franciaország, Olaszország) és az erős nemzeti valutával rendelkező Nagy-Britannia és Egyesült Államok mellett némileg elszigetelődött. Itt félelmeket kellett leépíteni és megmutatni, hogy az EU tagjának lenni nem Németország feladását jelenti. Nigéria fővárosában, Lagosban is téma volt Európa már csak a brit gyarmati múltjából is adódóan. Az egykor szintén brit fennhatóság alatt álló Hongkongban is voltam igazgató: ott azt tapasztalhattam meg, hogy a 2047-ig megkötött egyezmények alapján különleges igazgatású területen a Kínai Népköztársaság miként építi ki a hatalmát, mely most konfliktusba torkolt. Ha szeretné az ember, ha nem, Németországot ezeken a helyeken soha sem, mint elkülönített országot, hanem mint Európa egy fontos részét tartják számon. Ilyen térben helyezkedik el a Goethe Intézet is. De ezek mind Európán kívüli országok voltak, míg az elmúlt években egy európai ország Európával való vitáját láthattam. Egy olyan időszakban voltam itt, amikor a magyar kormánypárt, a Fidesz és az Európai Néppárt viszonya megromlott, az MTA kutatóintézeteit leválasztották az MTA-ról, a CEU munkáját annyira megnehezítették, hogy végülis elhagyta az országot, vagy ahol a világhírű filozófus Heller Ágnes halálával nem tudnak megfelelő módon bánni. Külföldi szemmel nézve ezek nagyon megdöbbentő történetek. 

Sok magyar szemével is azok, de vannak, akik tapsolnak ehhez. Gondolja, hogy a Goethe Intézet Helyi párbeszéd kezdeményezése generálhat bármilyen valódi dialógust ott, ahol két ember legalább háromfelé húz? 
Az a fontos, hogy kulturális élet szereplőit a vidéki Magyarországon legalább meghallgassuk. Mint Goethe Intézet az a meggyőződésünk, hogy nemcsak a fővárosokban kell aktívak lennünk, hanem vidéken is. Nem Budapesten kitalált programokkal tesszük ezt, melyekkel aztán „bejárjuk a vidéket”, hanem úgy kell a kulturális élet szereplőit támogatnunk, hogy megkérdezzük a helyi alkotókat, milyen a városuk kulturális kínálata, lehetősége, és a városnak mire van szüksége. Nyíregyházán, Dunaújvárosban, Pécsett jártunk már, megyünk a közeljövőben a leendő európai kulturális fővárosba, Veszprémbe is. Egy-egy megbeszélésbe belevontuk a városvezetést, a hivatalos kulturális intézményeket és a független alkotókat és intézményeket is. A néha 3 óra hosszan tartó megbeszéléseket pedig egy bizonyos idő elteltével egy-egy művészeti projekt követi. Magyarország és Németország között sok párhuzam van: ott is a legnagyobb figyelem Berlinre irányul, de vidéken meg kell küzdeni a helyspecifikus programok iránti nyilvános figyelemért. Ez nem ismeretlen számomra, magam is egy németországi faluban nőttem fel. Mindhárom helyen ragyogóan sikerültek a beszélgetések. Markus Heinsdorff Salakház című kiállítása pedig a Kortárs Művészeti Intézet segítségével Dunaújvárosban kifejezetten a helyszínre tervezve valósult meg, a projekt művészeti részeként. Az egykori Sztálinváros története hasonló a Ruhr-vidékéhez: a kohászat hanyatlásával maradtak a városok, de eltűntek a munkahelyek. Heinsdorff a gazdagság és érték – azaz az acélgyártás – melléktermékéből épített be egy kétméteres épületet a Németországban is elismert ICA-D galériába. Pécsett legkésőbb jövő év elején intézetünk támogatásával egy kortárs tánc- és videóprojektet szeretnék megvalósítani, a darab címe »Zweiter Versuch über das Turnen«. Nem szabad elszalasztani a nemzetközileg ismert magyar tánckoreográfus Hód Adrienn Coexist darabját sem, mely jellemzően a Goethe Intézetre koprodukcióban készül a brémai Táncszínházzal közösen és melynek bemutatója Magyarországon a Trafóban lesz novemberben.”