Piknik 30 - A német egység három évtizede

„Európa természetes vezető ereje Németország lenne – ha vezetni és nem diktálni akar. Ami sikerült annak idején Bismarcknak, aki konferenciák, és viszontbiztosítási szerződések sorával a békés európai együttélést biztosította német irányítással, azt azóta talán egyedül Kohl kancellár tudta megismételni. A németeket azonban nem hagyta nyugodni a múltjuk, és mihelyt kiszabadultak a hidegháború atomfenyegetéséből, hamarosan ismét utat vesztettek. 1968 szélsőséges fordulata nem múlt el nyom nélkül, és Németország a jólétet és békét biztosító konzervatív irány helyett erősen balra fordult, az önmarcangolás felé. A nemrég elhunyt nagy brit történész, Norman Stone még 1994-ben így fogalmazott: »A németek azért akarnak jó európaiak lenni, mert [azt hiszik, hogy] ettől megszűnnek rossz németnek lenni«.

Magyarország és Németország sorsa így vagy úgy, de az elmúlt ezer évben összefonódott. Nem csak véletlenszerű kapcsolat volt az, amit Szent István királyunk és Bajor Gizella hercegnő házassága jelképezett. Ha Németország továbbra is a rosszabb esetben civilizációs öngyilkosságnak, jobb esetben posztkeresztény és poszteurópai klímahisztériának nevezhető utat választja, akkor kérdés, hogy mi lesz velünk – magyarokkal, csehekkel, szlovákokkal és lengyelekkel – Köztes-Európában.

Vajon lesz-e felelős német politikus, aki számot vet azzal, hogy a Páneurópai Piknik idején felhalmozott erkölcsi és politikai tőkével hogyan tudtak gazdálkodni és most mire futja még?”