A centrális erőtér összeomlott

2019. augusztus 24. 10:23

Az eredmény valójában borítékolható.

2019. augusztus 24. 10:23
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„A centrális erőtér összeomlott. Mert a konstrukció lényege az volt, hogy mivel a Jobbik és a demokraták soha nem fognak tudni együttműködni, a Fidesz relatív többséggel is tartósan a hatalmi centrumban tud maradni.

De a helyzet megváltozott. A Fidesz foglalta el a radikális jobboldalt, a Jobbik meg behúzódott a mérsékelt jobboldalra, így megszűnt a korábban áthidalhatatlannak vélt távolság a kormánypárt bal- és jobboldali ellenzéke között.

Az önkormányzati választásokra készülve így állt elő az a helyzet, hogy települések, kerületek sokaságában egy az egy ellen küzdünk.

Szavazhatsz a Fidesz vagy az egységes ellenzék jelöltjére.

Az eredmény valójában borítékolható.

Ebben a felállásban, megreped a kormánypárt hatalmi monopóliuma, vége lesz annak a helyzetnek, hogy a központi és a helyi hatalom is egy kézben összpontosul. Létrejön a kormányzati hatalom helyi ellensúlya.

Lesznek kerületek, városok szabad nyilvánossággal, demokratikus közélettel, elegendő erővel, hogy ha kell, fellépjenek a diktatorikus központi hatalommal szemben.

Ezek a települések fogják táplálni az egyre egységesebb ellenzék erejét a későbbi küzdelmekre.

A ma kezdődő önkormányzati választási kampány ezért sokkal többről szól, mint hogy ki lesz a polgármester vagy valamelyik képviselő. Az előttünk álló választás a Fidesz megbuktatásához vezető út egyik legfontosabb mérföldköve lehet.

Akkor tegyétek a dolgotokat!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2019. augusztus 25. 22:15
Te szerencsétlen barom! Nézz már rá az EP választások eredményére! A Fidesz akkor is szarrá ver benneteket, ha a Dzsobbiktól Thürmer Gyusziig összeáll az egész ellenzék. De úgysem fog. Előbb harapjátok ti át egymás torkát.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 25. 20:13
1976-ban az elméd!
akiaki
2019. augusztus 25. 19:50
demokratáknak hívja a komcsikat? a büdös!
Namely
2019. augusztus 25. 17:47
"Lesznek kerületek, városok szabad nyilvánossággal, demokratikus közélettel" Írja ezt az, aki a nép közé lövetett 2006-ban, aki rendőröket küldött az LMP-aktivistákra, aki mindig lábbal tiporta az alapvető szabadságjogokat.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!