Haza a magasban – Magyar Játékokat!

„Néztem kedd este a Maccabi Játékok ünnepélyes megnyitóját, a bevonuló csapatokat, negyvenkét ország közel ötezer résztvevőjének, majd két és fél ezer sportolójának képviselőit, e sokszínűségből kiragyogó egységet, hallgattam, amint Áder János köztársasági elnök az esemény közösségteremtő – vagy inkább -megtartó – hatását méltatja, Deutsch Tamás, a védnöki testület vezetője pedig kijelenti, hogy a jelenlévőkre életük legszebb, legizgalmasabb hete vár. Az összetartozás számos és folyamatos megnyilvánulása láttán lassan dagadni kezdett az a bizonyos gombóc a torkomban; bevallom, elsősorban azért, mert mindeközben a Magyar Játékokra (is) gondoltam.

Aminek senki ne kezdje évkönyvekben vagy emlékeiben kutatni a nyomát, hiszen még egyszer sem rendezték meg. De reményeink szerint meg fogják, meg fogjuk. Nem is egyszer. Mert minden mellette szól, és semmi nem szól ellene.

Tusványoson is téma volt e kezdeményezés, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora egyik vezető online médiumunknak nyilatkozva el is árulta, hogy 2025-re, a TF megalapításának századik évfordulójára, éppen a Maccabi Játékok mintájára időzítené honfitársaink első világjátékát, amelyről a kormányzattal még nem egyeztetett. Nos, ez is ­biztatóan hangzana, de örömmel jelenthetem, hogy ennél sokkal előrébb járunk.

Szűcs Miklós, a Nemzeti Sport szerkesztője két esztendeje keresett meg ezzel az ötlettel, amellyel az volt az egyetlen gondom, hogy nem én találtam ki, mindjárt arra is biztattam a kollégát, hogy »adja írásba« a tervét.

Így aztán a Nemzeti Sport 2017. szeptember 7-i számában meg is született a Magyar Játékokat! című publicisztika, amelyben a szerző többek között már le is fekteti az alaptézist: »négyévente összejönnénk, és együtt ünnepelnénk a magyarságunkat, azt, hogy bárhová sodort bennünket az élet, bármit is gondolunk a világról, jobbról vagy balról nézzük a dolgokat, ugyanaz a gyökerünk, az anyanyelvünk, a nemzeti identitásunk«.

Két nappal később, mindezen nekibuzdulva, de a harmadik évezred bármely kérdésben, ügyben megosztott hazai közéletének ismeretében, kissé egyúttal kétkedve is, szintén a Nemzeti Sportban azt írtam: »Az összetartozás érzése – a németben ez olyannyira alapfogalom, hogy egyetlen, kétségtelenül nem rövid szóban képes kifejezni, jelesül: Zusammengehörigkeitsgefühl –, legyen az bármely közös cél, eszmény, érték, szokás, belülről élhető és érthető meg igazán.

Érvényes ez a nemzettudatra, de mindenre, a hosszútávfutásra, a bélyeggyűjtésre is. Kívülről korlátoltság kijelenteni, hogy az is hülye, aki szaladgál vagy bélyeget gyűjt, belülről ugyanekkora együgyűség azt mondani, nem is ember, aki nem ezt teszi. Ezért éppen elég, ha a Magyar Játékok is félössznemzeti ügy lesz.«
Ennél persze többre vágyom.”