Nem lesz szükség dokumentumra, családfára, elég annyit mondani: Jó napot, megjöttem.
„Néztem kedd este a Maccabi Játékok ünnepélyes megnyitóját, a bevonuló csapatokat, negyvenkét ország közel ötezer résztvevőjének, majd két és fél ezer sportolójának képviselőit, e sokszínűségből kiragyogó egységet, hallgattam, amint Áder János köztársasági elnök az esemény közösségteremtő – vagy inkább -megtartó – hatását méltatja, Deutsch Tamás, a védnöki testület vezetője pedig kijelenti, hogy a jelenlévőkre életük legszebb, legizgalmasabb hete vár. Az összetartozás számos és folyamatos megnyilvánulása láttán lassan dagadni kezdett az a bizonyos gombóc a torkomban; bevallom, elsősorban azért, mert mindeközben a Magyar Játékokra (is) gondoltam.
Aminek senki ne kezdje évkönyvekben vagy emlékeiben kutatni a nyomát, hiszen még egyszer sem rendezték meg. De reményeink szerint meg fogják, meg fogjuk. Nem is egyszer. Mert minden mellette szól, és semmi nem szól ellene.
Tusványoson is téma volt e kezdeményezés, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora egyik vezető online médiumunknak nyilatkozva el is árulta, hogy 2025-re, a TF megalapításának századik évfordulójára, éppen a Maccabi Játékok mintájára időzítené honfitársaink első világjátékát, amelyről a kormányzattal még nem egyeztetett. Nos, ez is biztatóan hangzana, de örömmel jelenthetem, hogy ennél sokkal előrébb járunk.
Szűcs Miklós, a Nemzeti Sport szerkesztője két esztendeje keresett meg ezzel az ötlettel, amellyel az volt az egyetlen gondom, hogy nem én találtam ki, mindjárt arra is biztattam a kollégát, hogy »adja írásba« a tervét.
Így aztán a Nemzeti Sport 2017. szeptember 7-i számában meg is született a Magyar Játékokat! című publicisztika, amelyben a szerző többek között már le is fekteti az alaptézist: »négyévente összejönnénk, és együtt ünnepelnénk a magyarságunkat, azt, hogy bárhová sodort bennünket az élet, bármit is gondolunk a világról, jobbról vagy balról nézzük a dolgokat, ugyanaz a gyökerünk, az anyanyelvünk, a nemzeti identitásunk«.
Két nappal később, mindezen nekibuzdulva, de a harmadik évezred bármely kérdésben, ügyben megosztott hazai közéletének ismeretében, kissé egyúttal kétkedve is, szintén a Nemzeti Sportban azt írtam: »Az összetartozás érzése – a németben ez olyannyira alapfogalom, hogy egyetlen, kétségtelenül nem rövid szóban képes kifejezni, jelesül: Zusammengehörigkeitsgefühl –, legyen az bármely közös cél, eszmény, érték, szokás, belülről élhető és érthető meg igazán.
Érvényes ez a nemzettudatra, de mindenre, a hosszútávfutásra, a bélyeggyűjtésre is. Kívülről korlátoltság kijelenteni, hogy az is hülye, aki szaladgál vagy bélyeget gyűjt, belülről ugyanekkora együgyűség azt mondani, nem is ember, aki nem ezt teszi. Ezért éppen elég, ha a Magyar Játékok is félössznemzeti ügy lesz.«
Ennél persze többre vágyom.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Szakértők kiszámolták, hogy mekkora marha Szabó Andrea szociológus és „szakértői” csapata.
A Kelet-Európában zajló konfliktusok kapcsán jelenleg három forgatókönyv képzelhető el: egy rossz, egy sokkal rosszabb és egy reményt keltő.
A beszélgetésben a miniszterelnök először a húsvéti hagyományok kapcsán idézte fel saját családi emlékeit, majd áttért a kampány utolsó napjainak hangulatára.
Azt a vezetéket támadták volna, amely Magyarország biztonságos földgázellátását garantálja.
