Az üzenetek jobbára fél mondatokban, pár százas szókinccsel, újmagyar, újangol, minden egyéb nyelven, de napi huszonnégy órában özönlenek. A legnagyobb csapás, ami ma embert érhet, ha otthon felejti, elhagyja vagy lemeríti a telefonját. Nyaraláskor, étteremben, meccsen keservesen szórakozom a „békésen egymás mellett élő” családok, párok látványán, hasonló értetlenséggel figyelem gyerekek kezében a több százezres csodákat, miközben tudom némelyikükről, hogy a család többhavi jövedelmét markolásszák.
Sovány vigasz, de biztató, hogy egyes utazási irodák már felárral kínálják a telefonmentes utazásokat. Nincs mese, az elvonókúráért fizetni kell, persze csak azoknak, akik felismerik, hogy szenvedély rabjai, tehát betegek, kezelésre szorulnak. A túlnyomó többség azonban ezért a pénzért sokkal inkább vesz még egy okostelefont.”