A képmutatók, akik egy komcsi, de a nemzet sorsát tekintve lényegében ártalmatlan öregasszony halálának örvendenek, ugyanakkor tapsolnak a szocialista rendszert életben tartóknak, nem is értem, melyik filmet nézik.
Az elmúlt napokban két, látszólag egymástól igen távol álló esemény is történt, amelyek mégis kiválóan megmutatják, hogy sokak esetében kizárólag az üléspont határozza meg az álláspontot. Ezek az események pedig Heller Ágnes halála, illetve Berki Krisztián bejelentése, miszerint elindul a főpolgármesterségért.
halottakról igazat vagy semmit, szól a mondás helyesen. (Éppen ezért azt sem értettem, Esterházy kapcsán mi volt ez a botrányocska, mintha az elhunytakat valami különös, aranybevonatú tisztelet illetné meg. Hát nyilvánvaló, hogy Esterházy sokak számára olvashatatlan – szerintem is –, de Hamsun sem való mindenkinek, és egyébként mindenki azt olvas, amit akar.) S arról a filozófusról, aki egykor lelkes sztálinista volt, igen nehéz pozitív szavakat használni. Ehhez képest eltörpül, hogy az elmúlt években aktuálpolitikai ostobaságokat mondott.
Csakhogy.
Heller Ágnest mindettől függetlenül – ha más tényleg nem is – megilleti némi csönd halála után. Azt állítjuk magunkról, hogy nemcsak azért vagyunk különbek az ellenfeleinknél, mert igazunk van, de azért is, mert
Tetszetős megállapítás, fel lehet hímezni egy zászlóra, csak élni is tudni kéne vele.
Mert ők ott, a másik oldalon bizony így reagáltak és reagálnak, ha valaki a mi nagyjaink közül távozik. Nem mondok példákat, mindenki emlékezhet egy-egy példára. A megoldás nem az, hogy mi is hasonlóan cselekszünk. Sokszor írtam már, hogy ellenbaloldalisággal nem lehet legyőzni a baloldalt. Ha baloldali eszközöket használunk, csak veszíthetünk, mert sokkal tapasztaltabb ezekben a módszerekben az ellenfél.
A helyzet azért különösen nevetséges, mert ugyanazok az elvben jobboldali emberek, akik Heller Ágnes halála kapcsán örömüket, esetleg óvatos mosolyukat fejezték ki, szinte térdre hullottak kommunista kollaboránsok előtt, amikor azok a nemzeti oldallal kokettálni kezdtek. Mind emlékezhetünk arra, ahogy Pozsgay, Szűrös vagy mások beléptek a jobboldal mezejébe, és kevesen mondták, hogy na, ezt nem.
Heller Ágnes legrosszabb időszakában elég alacsonyról éltetett egy emberellenes diktatúrát, aztán ennél sokkal feljebb soha nem is emelkedett.
Heller legalább beszélt a csehszlovák bevonuláskor. Hol volt akkor Pozsgay vagy Szűrös?
Felfordul a gyomrom attól, hogy sokan a nemzeti oldalon még mindig képesek bekajálni azt az ostobaságot, miszerint emezek és sokan mások belülről bomlasztották a rendszert, ezért pedig tiszteletet érdemelnek. Opportunista, jellemtelen kiszolgálói voltak a rezsimnek, akik jól érezték meg az új idők új szeleit.
A képmutatók, akik egy komcsi, de a nemzet sorsát tekintve lényegében ártalmatlan öregasszony halálának örvendenek, de tapsolnak a szocialista rendszert életben tartóknak, nem is értem, melyik filmet nézik.
Sok-sok posztkomcsi, akik az MDF-ben akarták átvészelni a soha meg nem érkező vihart, elhitették velünk, hogy az udvari bohócok veszélyesebbek a királyoknál. Hogy a félig-meddig propaganda alávalóbb a nemzet tönkretételénél. És miért? Mert tudták, hogy amikor egy Heller jobban utálhatóvá válik egy Pozsgaynál, akkor nyert ügyük van.
Tragédia.
Komédia viszont Berki Krisztián indulása. És komédia újfent az üléspont-álláspont viszonya egymáshoz. Nem kevesen úgy vélik, hogy amiért bohózat az, ami a baloldalon történik, rögtön elfogadható Berki Krisztián, akiről Puzsér Róbert pár napja mindent leírt, amit tudni érdemes. Csinálhatunk Krisztusból bohócot, de utána nem érdemes semmi magasztosságra vágyni.
Nem hiszem, hogy ennyire félni kellene Karácsony Gergely győzelmi esélyeitől.
Norvégia már részben újraindította a 2021 óta befagyasztott alap civil részét, amit korábban a baloldali NGO-k a jobboldali kormánnyal szembeni nyomásgyakorlásra fordított.
A lényeg az állandó dráma, hogy minden harang hangosabban verjen körülöttem, hogy mindig rólam legyen szó.
Egy volt olimpikonból lett városvezető neve merült fel az ellenzéki oldalon.
Mert az világos volt, hogy egyszer veszteni fog a Fidesz, csak az nem volt világos, hogy mikor és hogy ki ellen. Szilvay Gergely írása.
A hatalom mindent felülír Bukarestben.
Nyilván jobban örültem volna, ha egy progresszív, baloldali-zöld koalíció nyeri a választást, de hát ilyen nem indult a választáson – véli a főpolgármester.
Szerinte a leendő miniszterelnök döntése mindent elárul a valódi politikájáról.
Lehet bízni a Kisvárdában, csak nem biztos, hogy érdemes…
