„A lampedusai eset morális viharfelhőket rajzolt a német média égboltjára: a második világháború minden boldogtalan emléke felrajzott a baloldali és liberális agyakban. Tiltakozni minden rendőri, minden törvényes megoldás ellen! Antifának lenni! Hát nem a bécsi Karl Kraus mondta jó száz évvel ezelőtt, hogy botrány csak akkor van, ha a rendőr is megjelenik? A nácizmus szörnyű csapásának elfojtása után még Lampedusa is? A humanitárius szervezetek együttműködve kalóz felebarátaikkal Afrika fölös lumpenproletariátusát zúdítják Európára, miért ne? Ezt az ósdi földrészt túlnyomó részt kiégett, magányos és szomorú emberek lakják, akik úgy fogják fel az életet, mint egy feladatot, amelyet a saját ízlésük szerint igyekeznek megoldani. Ennek vége! A migráns nem mumus, és nem a civilizáció a tét. A tét a szabadság!
Nem mondható hát véletlennek, hogy a szociáldemokrata Katarina Barley – akkor még Merkel asszony minisztereként – egy idei farsangi bulin az üldözött amerikai Szabadság-szobor maskarájában tréfásan menedékjogot kért Berlintől, és hogy ezt a performance-t a Süddeutsche Zeitung történelmi pillanatnak nevezte. A Bayerische Hof termében a Focus kolumnistája szerint a bátor és szókimondó német kancellárnak azért is tetszett annyira ez a jelenet, mert ha tréfásan is, de megmutatta Németország igényét a világ morális, új erkölcstanítói vezetésére. Azaz létrejön az Oberkommando der Weltmoral (a Világerkölcs Főparancsnoksága), rövidítve OKW – írja Michael Klonovsky a Junge Freiheitben, és ne csodálkozzunk, ha Németországon röhög az egész világ. Igaz, egyszer már volt egy OKW, az Oberkommando der Wehrmacht – folytatja Klonovsky –, amelynek vezetői, bár rettegtek tőlük és tehetségesek voltak, ugyancsak rosszul mérték fel a lehetőségeiket. A német vezérkar egyszer 1918 márciusában tévedett, amikor kikényszeríthettek volna egy paritásos békét az antanthatalmakkal, egyszer pedig 1939 szeptemberében, amikor azt hitték, mégsem lesz nyugati front.