Elkenik a hollandok felelősségét Srebrenicáért

„A holland legfelsőbb bíróság polgári peres eljárásban nemrégiben »leszállította« az 1995-ben a srebrenicai ENSZ által védett övezetet őrző holland katonák felelősségi szintjét. Szerintük bizonyíthatóan mindössze 350 boszniai muszlim férfi és fiú halálért felelősek. Jóllehet miután az ostromló szerbek harminc társukat túszul ejtették, ellenállás nélkül adták fel a tábort, majd szolgáltatták ki a szerb támadások elől oda menekült muszlim lakosságot Ratko Mladics tábornoknak és a vele együtt bosszúra éhesen bevonuló szerb szabadcsapatoknak, csetnikeknek, Tigriseknek és egyéb fantáziadús neveken elhíresült fegyveres bandáknak. Egykorú híradófelvételek bizonyítják, hogy még segédkeztek is a nők, gyerekek és férfiak szétválogatásában, pedig valószínűleg sejtették, hogy nem virágot szedni viszik őket.

A bíróság szerint a holland kéksisakosok maguk is veszélyeztetve voltak, s tehetetlenek a hatalmas szerb túlerővel szemben. A pert eredetileg a »Srebrenicai Anyák« indították. Az elsőfokú eljárás során magas kártérítést ítéltek meg nekik, ami ellen a holland állam fellebbezett. A legfelsőbb bíróság döntése érthetően csalódást okozott, nem csak nekik. A második világháború utáni időszak legnagyobb vérengzésének minősített mészárlás mintegy nyolcezer muszlim férfi életébe került. A szándékosan széthordott holttestek maradványait azóta is keresik. Az idei évfordulón eltemetett harminchárom áldozat közül a legfiatalabb tizenhat, a legidősebb nyolcvanöt éves volt. Vajon ki felel a többi 7650-ért? »A nemzetközi közösség névtelen és nem vállalhatja a felelősséget. Én megtehetem, és meg is akarom tenni« – mondta egykor Wim Kok holland miniszterelnök, amikor a Nemzeti Háborús Dokumentációs Intézet srebrenicai jelentésének nyilvánosságra hozatala után egész kabinetjével együtt lemondott, egyedüliként a »civilizált« nyugati világból.

Másoknak is így kellett volna tenniük, mert igenis van némi igazság abban, hogy a hollandok felelőssége korlátos. Bár még mindig homály fedi, hogy milyen előzmények után történt a szerb támadás, az biztos, többeknek a feladata volt, hogy védjék a boszniai muszlim lakosságot, sőt a holland katonákat is, mégsem tették. A francia Philippe Morillon tábornok például Srebrenica védetté nyilvánításakor (1993) megígérte, sohasem hagyja cserben az oda menekült bosnyákokat. A francia kormány által korábban készíttetett jelentésben megállapították Franciaország felelősségét is, de nem derült ki belőle, hogy Bernard Janvier tábornok miért nem reagált idejében a tábor holland parancsnokának kérésére, aki légi védelmet kért a közelgő szerb támadás ellen. Azt pedig egyenesen tagadja, hogy a francia tábornok egyez­séget kötött volna Mladiccsal: tartózkodik a légi beavatkozástól, ha a szerbek cserébe elengedik a túszul ejtett háromszáz ENSZ-katonát, közöttük sok franciát.

Nagy-Britannia még mindig adós az önvizsgálattal, pedig a tábornokai – csakúgy, mint a franciák – a hollandok fölött álltak a parancsnoki láncban. Ha erre valaha is sor kerül, egy szó sem lesz benne arról, hogy brit bankok fialtatták a boszniai szerbek pénzét vagy hogy a londoni kormány gondoskodott róla, Mladics ellenfeleinek ne legyenek fegyvereik Boszniában. Valószínűleg örökre bizonyítatlan marad az a híresztelés is, hogy állítólag igen magas szinten kötöttek alkut a boszniai szerb és muszlim vezetők, miszerint Srebrenicát elcserélik a szerbekkel bizonyos Szarajevó környéki területekért. Florence Hartmann francia emberi jogi aktivista, korábban Carla Del Ponte, a délszláv háborúban elkövetett bűnöket vizsgáló hágai bíróság főügyészének szóvivője nyilvánosságra hozta a srebrenicai vérengzés hátterében meghúzódó nagyhatalmi alkukat, hogy ugyanis a boszniai szerb határ korrekciójára vonatkozó amerikai elképzelés megvalósításáért áldozták fel több ezer muszlim életét az ENSZ által védett övezetekben. Erre az ötletre Franciaország és Nagy-Britannia rábólintott, jóllehet tisztában voltak vele, hogy az legalábbis a muszlim lakosság erőszakos áttelepítésével fog járni. Az erről szóló dokumentumokat azonban a bíróság nem használta fel.

A délszláv háború első évében egyébként több »kisebb Srebrenica« is volt, mígnem sikerült egy összefüggő, csaknem kizárólag szerb lakosságú területet kialakítani, a mai boszniai Szerb Köztársaságét, amelyet mindössze a Drina folyó választ el jelképesen Szerbiától. Ezekért (Bratunac: 3600, Vlasenica: 2900, Zvornik: 4100 halott) senkit sem vontak felelősségre. Bezzeg Hartmannt letartóztatták. De vajon felelősségre vonja-e valaha is valaki a nagyhatalmakat, amiért a maguk érdekei szerint döntenek emberek tömegeinek, egész népeknek a sorsáról?

Szónoki kérdés. A választ úgyis tudja mindenki.”