Az alku

„Attól ugyanis, hogy legfelsőbb szinten megszületett egy alku, még nem biztos, hogy ennek eredményét jóvá is hagyják az Euró­pai Parlamentben. Ha az EP leszavazza a vezetők jelöltjét, akkor egy hónapon belül új jelöltet kell állítaniuk az állam- és kormányfőknek.

A történet eleve kettős szerkezetű, az egyik, a sokkal fontosabb és mélyebb réteg Európa minden eddiginél súlyosabb »létválságának« elmélyülése. A másik, aminek közvetlen következményeivel most látványosan szembesülhettünk, az, hogy a hagyományos elit e létválságnak nemcsak a megoldására nem képes, hanem az elemi szintű kezelésére sem. E képtelensége legfőbb és legmélyebb oka pedig az, hogy nincs használható narratívája a helyzet elbeszélésére sem, így a teendők megbeszélése nem is értelmezhető számára. Mindez azt is jelenti egyben, hogy Európa mindenekelőtt általános kommunikációs válságban is van, az egyenként is inkoherens elbeszélési módok indulatos háborúja zajlik.

Hogy megértsük a jelölések most látszólag legalábbis ideiglenesen lezáruló drámáját, lássuk előbb Európa létválságának mélyebb rétegeit, és egyúttal azt is, hogy miért és hogyan nem képes mindezt elbeszélni a hagyományos politikai és médiaelit. A nyugatias modernitás Európában született, innen indult világhódító útjára, mára sikeresen nyugatosítva a világot, benne azt a Kínát és Indiát is, amelyeknek szakrális kultúrája sokkal régebbi, mélyebb és értékesebb, mint a modern Nyugat deszakrális civilizációja. Európán belül két iszonyú pusztítással járó »harmincéves« háborúban próbálja felszámolni a tradicionális szakralitás maradványait a világ »nem létező« hatalmi szuperstruktúrája.

Az első a valóságos harmincéves háború 1618 és 1648 között, a másik a huszadik század »harmincéves« háborúja 1914 és 1945 között, amelyet az uralkodó értelmezési tér első és második világháborúként szokott említeni. A második harmincéves háború lezárását követően a világot formálisan jelenleg irányító Amerikai Birodalom a szó szoros értelmében »visszautasíthatatlan« ajánlatot tett Európa népei, de legfőképpen a meghatározó jelentőségű németség számára. Ennek lényege az volt, hogy saját tudására és szorgalmára építve anyagi jólétet teremthet magának Európa, de ennek ára van. Az ár pedig nem más, mint az önmagával való történelmi azonosság feladása, nincs történelem, nincs kultúra, nincs múlt, már csak azért sem, mert a fő feladat a »múltat végképp eltörölni«. Döntő fontosságú mozzanata ennek az »alkunak« az, hogy az amerikai világbirodalom akkoriban ereje teljében volt, és valóban képes volt »világrendet« tartani. És így egy szigorúan ellenőrzött és engedelmes Európa barátságosan kezelhető alattvaló volt a globális birodalom számára.”