Merkel egy hősies alak

„A brandenburgi gyerek (marhák, tehenek, disznók, Trabant) a Forbes legbefolyásosabb embereket felsoroló listájának királynője lett. Ezt a vezetőt a 2011-es G20-csúcson az a szarkasztikus Barack Obama próbálta elbátortalanítani, aki a német valutafüggetlenségre való törekvésen gúnyolódott. Aztán öt évvel később, hatalmas kancellárként már csodálta ugyanez az Obama, aki azért jött, hogy átadja neki a szabad világ uralkodójának kijáró koronát.

Ez a lény, »a kislány« olyan, mint egy nadrágos fiú tartózkodó gesztusokkal, akit lebecsülnek a bajor-katolikus megmondóemberek és csak másodrangú feladatokat bíznak rá: ezzel a brutusi bátorsággal és cassiusi taktikai érzékkel buktatta meg a hatalomtól és hiúságtól megrészegült Kohlt. Az unatkozó stralsundi és rügeni képviselők, akik jobb híján az Északi-tengeri heringhalászok panaszait hallgatták és 2005-ben a bukott Schrödert imádták, azt mondták Merkelnek anélkül, hogy a szemébe néztek volna, hogy sosem lesz belőle kancellár: tizenöt évvel később ő hordja a vállán a hazája sorsát szociáldemokrata vetélytársa helyett, aki eladta magát a Gazpromnak.

Ez a zseniális magatartás a sárkányok és a földesurak között. Ez a siegfriedi bánásmód a hatalom hátsó szobájában tanyázó brontoszauruszokkal! Ez a hajlandóság, hogy 2015 őszén az országot a pártérdekek elé helyezze, amikor minden számítással szembemenve kimondta ezeket az egyszerű, bibliai szavakat: »Wir schaffen das!«, amelyek olyan csodálatosan hangzottak, mint a »Ne féljetek!« attól a lengyel paptól, akit ő úgy csodál.

Ritkák ezek a pillanatok, amikor az ember felismeri a »hősies figurát« az átlagos politikus köntösében (és már megint Hegelt idézek): François Mitterand, aki megígérte, hogy eltörli a halálbüntetést; Alija Izetbegović, aki felszólította Európát, hogy segítsen a lebombázott Szarajevón, amit egy gettóhoz hasonlított; Willy Brandt Varsóban; Kennedy Berlinben; és utána ez a kép Angela Merkelről, amint csukott szemmel, arcán szeretetteljes mosollyal, vállával a Francia Köztársaság elnökének dőlve békés életéről mesél 2015 januárjában, száz évvel a champagne-i lövészárkok után. 

Nagyszerű Németország. Kapitány a viharok közepette, melyekben mégis biztonságban érezzük magunkat. Fogadok, hogy ez a kancellár még nagyon messze van attól, hogy kimondja az utolsó szót.”