Ez a kancellár még nagyon messze van attól, hogy kimondja az utolsó szót.
„A brandenburgi gyerek (marhák, tehenek, disznók, Trabant) a Forbes legbefolyásosabb embereket felsoroló listájának királynője lett. Ezt a vezetőt a 2011-es G20-csúcson az a szarkasztikus Barack Obama próbálta elbátortalanítani, aki a német valutafüggetlenségre való törekvésen gúnyolódott. Aztán öt évvel később, hatalmas kancellárként már csodálta ugyanez az Obama, aki azért jött, hogy átadja neki a szabad világ uralkodójának kijáró koronát.
Ez a lény, »a kislány« olyan, mint egy nadrágos fiú tartózkodó gesztusokkal, akit lebecsülnek a bajor-katolikus megmondóemberek és csak másodrangú feladatokat bíznak rá: ezzel a brutusi bátorsággal és cassiusi taktikai érzékkel buktatta meg a hatalomtól és hiúságtól megrészegült Kohlt. Az unatkozó stralsundi és rügeni képviselők, akik jobb híján az Északi-tengeri heringhalászok panaszait hallgatták és 2005-ben a bukott Schrödert imádták, azt mondták Merkelnek anélkül, hogy a szemébe néztek volna, hogy sosem lesz belőle kancellár: tizenöt évvel később ő hordja a vállán a hazája sorsát szociáldemokrata vetélytársa helyett, aki eladta magát a Gazpromnak.
Ez a zseniális magatartás a sárkányok és a földesurak között. Ez a siegfriedi bánásmód a hatalom hátsó szobájában tanyázó brontoszauruszokkal! Ez a hajlandóság, hogy 2015 őszén az országot a pártérdekek elé helyezze, amikor minden számítással szembemenve kimondta ezeket az egyszerű, bibliai szavakat: »Wir schaffen das!«, amelyek olyan csodálatosan hangzottak, mint a »Ne féljetek!« attól a lengyel paptól, akit ő úgy csodál.
Ritkák ezek a pillanatok, amikor az ember felismeri a »hősies figurát« az átlagos politikus köntösében (és már megint Hegelt idézek): François Mitterand, aki megígérte, hogy eltörli a halálbüntetést; Alija Izetbegović, aki felszólította Európát, hogy segítsen a lebombázott Szarajevón, amit egy gettóhoz hasonlított; Willy Brandt Varsóban; Kennedy Berlinben; és utána ez a kép Angela Merkelről, amint csukott szemmel, arcán szeretetteljes mosollyal, vállával a Francia Köztársaság elnökének dőlve békés életéről mesél 2015 januárjában, száz évvel a champagne-i lövészárkok után.
Nagyszerű Németország. Kapitány a viharok közepette, melyekben mégis biztonságban érezzük magunkat. Fogadok, hogy ez a kancellár még nagyon messze van attól, hogy kimondja az utolsó szót.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Berlin új döntése komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogok és a német vezetés terveit illetően.
Természetesen megint őket kiáltották ki félelemkeltőknek és szélsőségesnek, nem a bűnözőket.
A német külügyminiszter elárulta, a „többi tagállam nem fogja tétlenül nézni Magyarország magatartását”.
Csúnyán megemelkedett az üzemanyag ára.
Miközben az EU munkaerőhiánnyal küzd, egy friss elemzés szerint egyes bevándorlói csoportok súlyos, akár több százmilliós költséget jelentenek fejenként a költségvetéseknek.
A német kormányszóvivő már arról beszélt, hogy migránsok befogadása helyett helyben kell segíteni.
A bemutatott képeken a hatóságok által megtalált, külön csomagolt robbanóanyag, gyújtókapislik, detonáló zsinór, valamint a diverziós cselekmény előkészítéséhez szükséges eszközök láthatók.
