Alföldit megint elnyomja a diktatúra

„Az utóbbi időkben még gyakoribbá váltak a diktatúrázós barterinterjúk, hiszen a jobboldalt eláruló újságírók is bekapcsolódtak Alföldi promotálásába, ezért – nyilvánvalóan az újabb elnyomás és üldöztetés jegyében – kétoldalas interjút olvashatunk Simicska úr depressziós árváinak lapjában a rettegő rendezővel. (De persze mi változtunk meg, és mi tagadtuk meg a polgári Magyarországot.)

Kíváncsian várjuk, mikor jelenik meg a Magyar Hangban lelkendező kritika Alföldi legújabb alkotásáról, amelyben majd a szerző hosszan dicséri a rendezés progresszivitását és bátorságát, különös tekintettel azon részekre, amelyekben nagy méretű péniszek és a migrációt támogató, a kereszténységet durván támadó utalások jelennek meg.

Alföldi Cuencában amatőr operaénekesekkel állította színpadra a Don Giovannit. Állítása szerint tomboló sikert aratott, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy elmondása szerint csak akkor tapsoltak a nézők a tapsrendnél, ha volt valaki a színpadon. Amikor bejött a szólista, nagyon tapsoltak, de amikor kiment, abbahagyták. Amikor bejött a következő, akkor megint nagyon tapsoltak. Alföldi szerint arrafelé ez a szokás. Így jelzi a publikum, ha nagyon tetszett neki az előadás. Ezek szerint a Magyar Nemzeti Balett 2001-ben Mexikó Cityben hatalmasat bukott Seregi László Spartacusával, mert a helyi közönség emlékeim szerint végig tapsolt, fel is állt és bravózott a tapsrend alatt. Valószínűleg így fejezték ki mérhetetlen elégedetlenségüket és csalódottságukat.

Alföldi beszél még Ecuador nyitottságáról, sokszínűségéről és arról, hogy szerinte a helyiek annyival előrébb járnak a magyar embereknél, hogy sosem csesztetik egymást. Ecuador a földi paradicsom, ahol békében él egymással minden etnikum. Az igazság persze pont nem ez, például a lakosság 35,1 százaléka a nyomorszint alatt él, jövedelme nem éri el a napi egy amerikai dollárt.”