„Kilencvenkilenc éve gyarapszik a Trianon-irodalom, emeljük ki belőle Móricz vezércikkét: Öt sebek! címmel jelent meg a Pesti Napló 1926. évi karácsonyi számában. »A magyarság a történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon. Ez az öt seb nem a kiválasztottság isteni szimbóluma volt, hanem valóságos öt halálos szúrás, mindenik elég arra, hogy egy faj elvérezzen bele, hacsak az életereje nem oly roppant szívós, hogy kiheverje.«
Móricz a visszakövetelés helyett – noha »a magyarság idegen erők játékának lett áldozatává, s a maga erejéből heverte ki, amint békén hagyták ezek az idegen erők« – az újjáépítést sürgette. Egyetlen hibának a valódi nemzeti alapgondolat hiányát tartotta, a túlélés esélye pedig: »birtokba venni ezt az országot s kitermelni belőle a legmagasabb értéket, amit lehet«.
Az erkölcsi programnak tekinthető cikk végén így figyelmeztet: »A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.« Nos, megtörtént a hatodik és a hetedik szúrás is, a nyolcadikhoz most fenik a kést. – Mit mondana ma Móricz? Talán ezt írná: Nem fog rajtunk, ha megerősödik a nemzet, ha Magyarország magyar ország marad.”