„Magától értetődően a környezetvédelem komoly téma, és üdvözlendő, ha hozzáértő tudósok, politikusok, szakemberek irányt szabnak, hogyan őrizzük meg teremtett világunkat. De szép gondolat volt az is, hogy a föld azé, aki megműveli. Vagy hogy a termelőeszközöket a munkásosztálynak és a vele szövetséges dolgozó parasztságnak kell tulajdonolnia. Az emberiség krónikája telis-tele van gyönyörű gondolatokkal. A baj csak az, hogy azokat az eszméket meg is kell valósítani, cselekvéssé kell formálni, azon kívül érdemes szemrevételezni, kívánságműsor vagy komoly munka folyik egy-egy szép gondolat örve alatt. Probléma továbbá, hogy az elmúlt kétszáz esztendőben, amióta kikovácsolódtak a modern politikai ideológiák, minden szép, új gondolat képviseletével elveszett valami az ember normális ösztöneiből, szokásaiból, életmódjából.
Ma jórészt olyanok beszélnek a globális felmelegedésről, akik a saját életükben még a legalapvetőbb ügyeiket sem rendezték el. Semmijük nincs, nincs miért tisztelni őket, senki nem szereti őket, de merész módon biztos megoldást kínálnak a globális problémákra. Szó se róla, merészek és határozottak, holott az egész kérdéskört csak a velük szimpatizálók propagandakiadványaiból ismerik. A Mit kell tudni a globális felmelegedésről? – 13 kérdés és válasz típusú brosúrák azonban – fájdalom – arról nem rendelkeznek, hogy ezeknek az egypólusú embereknek mit kellene kezdeniük saját magukkal.
Árulkodó az is, ahogyan a nemzetközi baloldal egyszerűen rátenyerelt a környezetvédelemre. Hiszen miért is kellene ideológiai skatulyába gyömöszölni egy nemes kezdeményezést? Létezik baloldali szárazság és jobboldali ivóvízhiány? Ha nem, akkor miért jártatja a száját a melegházasságról, a nők felszabadításáról és a színes, multikulti Európáról az aktivista, ahelyett, hogy a fákat locsolgatná?”