„Az állatok jogaiért megvan már az egymillió szignó, és a határidő szeptemberi lejártáig még naponta ezrével nő az állatempatikus aláírók száma. Nem csoda, hiszen a közösségi hálókon felbukkanó árva kismalac képe mindenkit megérint, és ha a városi ember az állatok szenvedéseiről olvas, azonnal állatvédő és vegetáriánus lesz. Mert micsoda embertelen dolog az, hogy a kocák kénytelenek a kocaállás magányában kivárni a fialást és a malacetetést, a nyulak egész életüket sivár nyúlketrecekben töltik, a baromfiról most ne is ejtsünk szót. Az ember elveszi a szabadságukat, a haszonállatok félelemben és stresszben élnek. Valljuk be, a rácsok mögötti élet nem élet!
Pedig a rácsos ketrecet, a zárható ólt az ember nem az állatok kínzására, hanem az állatok biztonsága érdekében találta ki. A napközben kapirgáló tyúkok estére maguktól vonulnak a tyúkólba, és az ember gondosan bezárja őket, nehogy a ragadozó vadak kárt tegyenek bennük. Ugyanez a védelem illeti az aprójószágot, de a nagyobbakat is, hiszen az állatvédőknek köszönhetően az elszaporodott farkas, medve és egyéb ragadozó mindennapos vendége az állattartó gazdaságoknak. A kotlóst kotkodáló társaitól és a kakas zaklatásától különíti el a gondos gazda, az anyakocát malacai védelmében helyezi a kocaállásba, és sorolhatnám az állattartás íratlan szabályait.
Az állattartás ma viszont az írott európai uniós szabályozás szerint történik. Az állatok jólétének biztosítása üzemi körülmények között is elsőrendű követelmény, figyelembe kell venni az adott állatfaj élettani, viselkedési igényeit. És ha már a disznókra van kihegyezve az állatvédők akciója, akkor szóljunk a disznótartásról! Az árva kismalac négy hétig nem is árva, szopós kismalac ő, akit a malacvédő rács saját érdekében választ el a mamától. Ugyanis, ha a kétmázsás anyakoca leheveredik, hogy kismalacait gyengéden szoptassa, bizony figyelmetlenül összenyomhat egyet-kettőt az alomból. A választási malac később kis- vagy nagycsoportos falkába, malacóvodába kerül, hogy megfelelően szocializálódjék. A falkában beindul az ösztönös hatalmi harc, marakodnak, verekednek, olykor felfalják a gyengébb társaikat, vagy leharapják egymás kunkori farkát. Az állatvédők szerint ez csupán viselkedészavar, természetes környezetben ilyen a világért sem fordulna elő, a bezártság, a rideg, elgépiesedett állattartás az oka az egésznek.”