Az uniós arisztokrácia trónfosztása

„Jól látható, hogy az unióban Charles de Gaulle-ok, Margaret Thatcherek, Helmut Kohlok és hasonló formátumú állam- és kormányfők már rég nincsenek. Ma középszerű politikusok uralják Európát. Ezért aztán az uniós vezető pozíciókra jelentkezők esetében is, mint a már említett két csúcsjelölt, rátermettségbeli hiányuk mellett számolnunk kell morális deficitjükkel. Idáig a kulisszák mögötti osztozkodás és az igények bejelentése utáni kényszer szülte háttéralkuk döntötték el, hogy meghatározott tisztségeket kik tölthetnek be, de említés sem esett arról, hogy a jelöltek tudásuk és végzettségük alapján egyáltalán alkalmasak-e a hőn óhajtott pozíciókra. Felemelkedett az évek során egy új arisztokrácia, az uniós elit arisztokráciája. Ez az uniós elit úgy fél az uniós választásoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Épp a lényeg zavarja őket: a nép, a népakarat. Pechjükre a bevándorlás kérdése Magyarországon és Európa-szerte mozgósította az embereket, ennek volt köszönhető a magas részvétel. Ezért történhetett meg, hogy a hagyományos pártcsaládok jelentősen vesztettek támogatottságukból. Végre megszűnik az Európai Bizottság vezetésére kialakított csúcsjelölti rendszer, amely soha nem volt jogi kötelezettség, csupán az uniós arisztokrácia elvtelen háttéralkujának következménye. Így aztán Manfred Weber, a néppárt, és Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltje búcsút mondhat hagymázas ábrándjainak.

Az EP-választáson a Fidesz–KDNP rekordgyőzelmet aratott, így Orbán Viktor miniszterelnök újfent megerősített mandátummal képviselheti a magyarok érdekeit az EU-s tagállamok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóin, és a jelöltállítás joga az uniós alapszerződés szerint az állam- illetve kormányfőket illeti meg. A miniszterelnök egyértelművé tette, csak olyan bizottsági elnökjelöltet tud elfogadni és támogatni, aki tiszteletben tartja a tagállamokat, nem alkalmaz kettős mércét, törekszik a migráció megállításra és védelmezi Európa keresztény gyökereit. Ebből adódóan sem Weber, sem Timmermans európai bizottsági elnöki jelöltségét nem fogja támogatni. A bukott brüsszeli elit még mindig rögeszméi fogságában vergődik, és az európai bizottság elnökének megválasztásakor a csúcsjelölti rendszer alkalmazását erőlteti, pedig nem az a legfontosabb, melyik pártcsaládból jön az új vezető, hanem az, hogy alkalmas legyen. Olyan jelöltet kellene találni – de még csak nem is keresik – az Európai Bizottság élére, aki a tagállamok többségének támogatását bírja, de a két aspiráns egyike sem ilyen.”