Sem léptébe, de sem vágtába

„Imádom, ha a miniszterelnök énekel. Olyan emberi. Rögtön látszik, hogy ő is közülünk való, nem mint a sok nagyképű okoskodó. Hát hallottuk valaha Lovász Lászlót egy jóízűt nótázni? Jó, Palkoviccsal nem lehet könnyű egymás hátát lapogatva amúgy jávorpálosan mulatni a tárgyalásnak nevezett kormányzati rablóhadjárat szünetében, bár lehet, hogy többre menne vele. Orbán először 2012-ben fakadt nyilvánosan dalra, megemlékezvén a kislányok meghágásáról. Egy időre talán kedvét szegte a kékharisnyák sipítozása (jobban mondva »ajvékolása«, így a NER-konform, enyhe zsidózó felhanggal), de 2017-ben Pekingben megint nekibuzdult. Kissé kényszeredetten, de vele énekelt Varga Mihály is, pedig korábban teljesen normálisnak nézett ki. A szegedi csikósról adtak elő, akinek a babája Kati. Az illető hölgynek »13 fodros szoknya reng a derekán«. A témaválasztás roppant logikus, hiszen a kínai selyemúthoz kapcsolódó üzletről volt szó, amelyből túl sok magyar haszon azóta sem néz ki, viszont a selyem jól jöhet a fodrokhoz.

Most újból felkerült egy dalos videó a miniszterelnök oldalára. Az utolsó orosz katona távozásának 28. évfordulójára tartott fogadáson kapott ihletet. »Egy szép nyalka, de magyar huszárról« szólt a nóta (katona, katona), aki a lovát karéjozza. Vagyis idomítja, engedelmességre neveli. Orbán nagy beleélést mutatott, hiszen neki magának is komoly gyakorlata van népének huszáros karéjozásában, parírozásra szoktatásában. Őt se könnyű kibillenteni a nyeregből, »Mert a huszár a nyeregbe bele van teremtve,/ Mint a rozmaring a jó földbe, sej belegyökerezve«. Eddigi tapasztalatai alapján joggal fújhatta: »Sem léptébe, de sem vágtába,/ Sej, le nem esem róla«.

Kérdés, akkor sem esik-e le, ha a nagy karéjozásban hátrafelé kell vágtatnia, vissza a múltba, azt is magához idomítva. A fogadás is a hátra-karéjozás része volt, ahogy a Hősök terei koncert mondandója: az oroszokat Orbán űzte ki, sőt, az egész rendszerváltás az ő érdeme. Nem vitás: valóban komoly szerepe volt a változásban, bátorsága, kockázatvállalása kétségbevonhatatlan. Noha júniusi beszéde előtt hónapokkal Gorbacsov és Németh Miklós megállapodott a csapatkivonásról, és márciusban még az MTI is kiadott egy (igaz, mínuszos) hírt az első egységek távozásáról, mégis más lélektani hatása volt ezt százezres tömeg előtt a világba kiáltani. A fiatal Orbán kétségtelenül ott volt a rendszerváltás színpadán, nemcsak a Műcsarnok előttin, hanem a jelképes történelmin is. De most szólistát csinálnak belőle. Amikor az emlékév kormánybiztosának Schmidt Máriát nevezték ki, Vágvölgyi B. András még humoros kérdésnek szánta: »Találgathatjuk, ezúttal ki lesz Dózsa László”, a Schmidték segítségével mások szerepét elbitorló színész.”