Ha az állampárt beszennyez, vagy megpróbál beszennyezni valamit, azt el kell hajítanunk?
„De az ellenzéki szereplőknek, az egykori barátoknak vajon tényleg hagyni kell az emlékművet?
A kérdés alapvetően nem tűnik olyan fontosnak, de mégis a szokásos ellenzéki kérdést hozza elő, mit jelent kollaborálni? Ha az állampárt beszennyez, vagy megpróbál beszennyezni valamit, azt el kell hajítanunk? Nem kéne inkább azért harcolni, hogy minél több dolog maradjon a miénk és közös ahelyett, hogy kidobjuk azt, amit kollaborációnak vélünk?
Ugyanez a kérdés felmerül sok más esetben, akár kevésbé szimbolikusan is. Mit jelent a részvétel a rendszerben, és hol kell ennek meghúznia a határait? Részvételt jelent-e a rendszerben, ha annál a szobornál emlékezünk, ahol az elmúlt majdnem 20 évben mindig, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezt a szobort meggyalázták? Vagy úgy kell elutasítani a rendszert, hogy megtagadunk mindent, ami kapcsán akár csak kicsit is elhajlással vádolhatjuk magunkat, és a rendszer bármely döntésének legitimációjával?”
Hadházy Ákos tüntetései, VOKS 2025, a 2026-os országgyűlési választások esélyei – ezekről is vitázott a Presszó e heti adásában Fodor Gábor és Dopeman.
A Tisza-pártelnök álságos kijelentése olyan nemzeti érzelmekre próbál hatni, amelyekhez neki nem sok köze van.
Javaslom, hogy hívják meg még „A férfi, aki mindig csak dicséri a nőket”, „Az emberi szerénység csodája”, „A kemény munkával felépített sikerek” panellbeszélgetésekre is…
Amikor Brüsszel Péter beszél a tisztesség és az átláthatóság fontosságáról, az olyan, mintha a viszkis rabló rendőrnek állna.
Elgurult az a bizonyos gyógyszer.
A művész nemrég adott nagyinterjút a Mandinernek.
A Tisza Párt elnökére végképp ráégett, hogy rendszeresen nőket molesztál.
