Ceausescu halálos mosolya

A katonatemetők megszentelt földek, a helytállás mementói egy embertelen korszakból.

Mindegy, milyen náció vagy milyen felekezet tagjai nyugszanak a föld mélyén, egy normális világban az alapvető emberi tisztelet és méltóság megilleti őket.

A temetőgyalázás a civilizációs normák áthágása, a nemzetgyalázás és a tudatlanság danse macabre-ja. Igaza van azoknak, akik „kis Marosvásárhelyt” emlegetnek, hozzátéve, hogy a területfoglalás most szimbolikusabb, az összetűzés (még) vértelenebb, a magyarság kiszolgáltatottabb és érezhetően megrendültebb.

Megrendültebb, mert sokan hittek abban, hogy a törékeny együttélés minden román túlkapásával, visszaélésével, jogsértésével együtt sem fog újra hatóság által támogatott fizikai erőszakba átcsapni. Bár a falurombolásokban, etnikai alapú jogfosztásban megnyilvánuló ceausescui idők elmúltak, továbbra sem lehetnek illúzióink. Harminc évvel a rendszerváltás után még mindig ott tartunk, hogy a néplélekből felfakadó román nemzeti öntudat csak a kisebbséggel szemben életképes. A nemzeti identitás (és tegyük hozzá, a román történelem) teljes félreértelmezése a magyarok ellenében megélt „nemzeti büszkeség”.

Az úzvölgyi temető körüli csata ezért is

a túlerővel szembeni néma és dacos ellenállásnak, illetve a kulturális sztenderdek közti különbségnek. Csendesen, összekapaszkodva imádkozó megemlékezők, ordítva, manalét bömböltetve a temetőkaput betörő hőzöngők.

A probléma ugyanakkor mélyebb gyökerű annál, mintsem az iskolázatlan, egy jó kis balhéra bármikor hajlamos csőcselék nyakába varrhassuk az úzvölgyi szégyenteljes eseményeket. A hatóság hatástalan látszatintézkedései, sőt, cinkos összejátszása sajnos azt mutatják, hogy a román közgondolkodásban és államigazgatásban mélyen és szervezeti szinten kódolt a magyarellenesség, amely csak casus bellit kíván, hogy újra és újra fellobbanhasson.

Ezek fényében sajnos le kell szögezni, hogy a román-magyar kapcsolatok újabb mélypontra süllyedtek, és a közeljövő sem ígér sok javulást. A magyar külügy bekérette a román diplomáciai képviseletet, a nagykövet azonban meg sem jelent a meghallgatáson. A román állami tévé félretájékoztat, a csendőrség pedig magyar provokációt emleget. A hivatalos Románia a tagadás és bagatellizálás fázisában él.

Időszerű a kérdés, mi vezetett idáig. Az éveken át egymást maró erdélyi magyar belviszály? A hatalmon is megalkuvó, taktikázó, de valós eredményeket nélkülöző RMDSZ-es hintapolitika? A Gyurcsány-kormányok félrenéző, magyarokkal riogató történelmi felelőtlensége? Mindegyik és egyik sem: a problémák gyökerét az elenyésző üdítő kivételtől eltekintve

Megoldás, béke addig nem lesz, amíg sovén és xenofób reflexekre építve a magyarkártya rutinszerűen kijátszható az aktuális hatalmi érdekeknek megfelelően.

Amíg Ceausescu a föld alól is mosolyog, Úzvölgye mindig reális veszély lesz.