Május elseje Magyarországon a kádárizmus egyik lerombolhatatlan pontonhídja. Egy üzembiztos átkelőhely, ami biztosítja a folytonosságot.
Május elseje Magyarországon (mindenféle egyéb hagyomány ellenére) a kádárizmus egyik lerombolhatatlan pontonhídja. Egy üzembiztos átkelőhely, ami biztosítja a folytonosságot.
A ligeti majálisok vattacukor-szerű szarinfelhője ilyenkor már hajnalban ráereszkedik a városokra, a közterekre, lassan beszivárog a lakótelepek, a szemétledobók és az összegéemkázott lomokkal telehányt a tárolók labirintusszerű azbesztpergető lépcsőházaiba, a kétésfél-másfél szobákba, a külvárosok dühöngőibe, ahol
A színpadokról dől a létező szocializmussal átitatott, a lényegétől elidegenített folklór, mint a kiizzadt, pisasárga Rákóczi a lángosképű önkéntes rendőr egyenruhája alól. Minden igazoltatás, minden kiérdemelt pofon egy újabb jutalomosztás.
Ebben az elpuhult, az emberi megalkuvásra, a kisszerűségre, az emberektől csak apró bűnöket kérő, a szellemet és a lelket takarékláng alatt, a fojtáshatáron tartó diktatúrában a munka nem az építés, a fejlődés és a biztos jövő eszköze volt, hanem a megtorlásé, az idő kitöltésé, a rend fenntartásáé. Elég úgy csinálni, mintha lenne mit dolgozni, a semmittevés bódultsága és dögunalma mindennél jobban és a legrövidebb idő alatt fárasztja, rombolja le az ember pszichéjét. Így biztosan nem lesz energiája alkotni, gondolkodni, esetleg lassú következetességgel megteremtenie önmagát és fellázadni.
A szellemi embert a kádári diktatúra egy összetett, kétirányú metodikával büntette.
Egyik oldalról értelmetlen (kényszer)munkával rabolták el legfontosabb értéküket: az idejüket. Nekik annyi azonban megadatott, hogy tudták mivel érdemelték ki a büntetésüket, és pozíciót nyertek, amíg képesek voltak, amíg tönkre nem mentek ellenálltak, kitartottak.
A metódus másik szárnyaként pedig azok a nyomorultak sorakoznak, akiket hagytak alkotni, dolgozni, sőt meg is fizették őket, de ha jók, ha érdemesek voltak bármire is, akkor minden reggel azzal a komoly,
Így előállt az a ellentmondásos helyzet, hogy mindkettő „lehetőség” egyértelmű rabságot jelentett.
Az egyik (mivel büntették) a ressentiment csapdájába kerülhetett, a másik (mivel jutalmazták) a bizonytalanság, a mindent leépítő középszerűség és a totális önvesztést jelentő, meggyőződésszerű kiválóság emésztőgödrébe szédülhetett bele.
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Palesztináért tüntettek.
A magyar labdarúgó egészen elképesztő formában játszott a Vörösök 16. bajnoki meccsén.
