EP-választások és a „jobboldali szellem”, avagy a náci-kártya kijátszása

„A kampány hangulatát már év elején megalapozva és remekül időzítve (január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján), harminc európai baloldali és liberális beállítottságú közéleti értelmiségi írt alá és tett közzé egy nyilvános petíciót »Már ég a ház!« címmel, amelyben az európaiakat arra szólítják fel, hogy egy toleráns, befogadó, multikulturális és egyesült Európáért küzdjenek, szemben a »kontinens sírásóinak« kikiáltott, nemzetállamokban gondolkodó országokkal. Az aláírók közt található több Nobel-díjas író (Mario Vargas Llosa, Milan Kundera, Elfride Jelenik, Herta Müller), magyar vonatkozású aláírói Heller Ágnes és Konrád György.

A szinte kivétel nélkül mind baloldali eszméket valló aláírók disztopikus és drámaian fekete képet festenek Európa jövőjéről, amennyiben tovább erősödnek a számukra »emelkedő, habzó, piszkos áramlatot« jelentő, nemzetben gondolkodó (és a korlátlan bevándorlást ellenző, a liberalizmus jelenlegi műfaját elutasító és a keresztény értékek szerint élni kívánó) áramlatok a kontinensen. Említik az immár szinte kötelező párhuzamot az 1930-as éves fasizmusával és totalitarianizmusával, amit a szövegkörnyezetben használt erőteljes kifejezések (»elpusztulunk«, »megfulladunk«) hivatottak erősíteni.

Azóta Európa-szerte egyre csak inflálódtak az ehhez hasonló jelzők és érvelésnek csúfolt szavak a politikai kampányokban. »Az idei EP-választás a demokrácia vagy a szélsőjobboldal közötti választásról szól« – nyilatkozta a svéd szociáldemokrata párt legesélyesebb jelöltje, Heléne Fritzon. Egy másik interjúban hozzátette azt is, hogy az »olyan« országoknak, mint Magyarország és Lengyelország nem kellene kapniuk »egy fityinget sem« az Unió költségvetéséből. Korábban a svéd szociális ügyekért felelős miniszter hasonlította a magyar kormány által beharagozott családpolitika újabb lépéseit a »harmincas évekhez« (értsd: Náci-Németország). Ez csak két példa, akadna több is.

A »jobboldali szellem« egyre kreatívabb és színesebb alkalmazása nem más, mint annak a burkolt beismerése, hogy nincs több megalapozott érv, ami az adott politika folytatása mellett szólna.

Hogy nem maradt más hátra, mint egy heves érzelmekre apelláló riogatással szőnyeg alá seperni dilettáns politikai erők által okozott egyre nyilvánvalóbb társadalmi feszültségeket és elégedetlenséget.

Európai történelmünk során többször megtapasztalhattuk a kudarcba fulladt birodalomépítési törekvéseket, amikor a túlerőben levők érezték magukat kompetensebbnek a kisebb államoknál a döntésekben – egy ilyesfajta magatartás köszön vissza most is. Részben a kiskorúsítás, részben a be nem vallott lenézés ötvözete. Ezért az EP-kampány egyik gyakran elhangzó érve, hogy majd egy adott párt védi meg az európai demokráciát a »szélsőjobbtól«. A fent említett petícióban is azt állítják magukról az aláírók, hogy ők »az európai hazafiak«, akik majd megmentik a kontinenst a jobboldali szellemtől.

Én úgy gondolom, hogy azok a hazafiak, akik a – nem jó irányba ható ideológiai elképzelések és politikák miatt – idáig jutott Európát, ezen belül pedig a saját közösségeiket próbálják megmenteni, támogatni, erősíteni, felvirágoztatni. Amíg még lehet, amíg még bírjuk. A szavazás ezért mindannyiunk felelőssége.”