Én, én és én a dobogó összes fokán

„Gondolkodjunk tisztán és vegyük a kérdéseket sorra!

Mit jelent ez?  – Azon kívül semmit, hogy a húszas éveim közepére sikerült megszeretnem önmagam annyira, hogy ezt képes legyek előtérbe helyezni.

Hogyan jutottam el erre a pontra? – Hosszú folyamaton keresztül, aminek minden egyes perce építette önbecsülésem és én-szeretetem kis várát. Az úton, amit bejártam, akadt rengeteg sérelem és csalódás, amik mind építettek a jellememen, de azt mindig igyekeztem szem előtt tartani, hogy a személyiségemet ne a tragédiáim határozzák meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen barát vagyok, csak a barátaim tudnak igazán válaszolni. Másokra irányuló szeretetem kérdése nem is igazi kérdés, hiszen tiszta szívből szeretem a családomat, a páromat és barátaimat is. Önmagam szeretetével csak még jobban tudom szeretni őket is, hiszen tudom milyen feltétel nélkül elfogadni a másikat.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogok pszichológusként segítő szakterületen elhelyezkedni, hamar megadtam a választ. Tökéletesen. Önmagam előresorolása nem önzőség, pusztán önvédelem, melyre szükség van minden nap.”