Ozakinak vissza kell lépnie, vagy el kell mozdítani

„Ozaki bírónő nemcsak azt kérte a Nemzetközi Büntetőbíróság elnökségétől, hogy elfogadhassa a nagyköveti megbízatást – ami egyébként sérti a Római Statútum 40. cikkelyének 3. pontját −, hanem azt is, hogy részmunkaidőben dolgozhasson tovább. Ez önmagában nem sértette volt a Statútum említett pontját, ám a kollégákból valószínűleg nagyobb ellenállást váltott volna ki. 2019. január 7-én benyújtott kérvényében azt írta Ozaki, hogy február 11-től személyes okokra hivatkozva arra kérte a Bíróság elnökségét, hogy befejezhesse a teljes munkaidős szolgálatellátást. Az elnökség jóváhagyta a kérését. Majd február 18-án – egy héttel a részmunkaidőre való átállás után – arról tájékoztatta az elnökséget, hogy Japán észtországi nagykövetévé nevezték ki. Ennél a pontnál – mivel már nem volt a Bíróság teljes munkaidős bírája − a Római Statútum 40. cikkelyének 3. pontja már nem volt érvényes rá. Probléma megoldva!”

(…)

„Annak ellenére, hogy nem értek vele egyet, megértem, hogy a többség miért fogadta el Ozaki kettős jogállását. Ha ugyanis Ozaki lemondott volna bírói tisztségéről, akkor a Bíróságnak újra kellett volna kezdenie a Ntaganda-ügy tárgyalását: a Római Statútum 74. cikkelyének 1. pontja ugyanis félreérthetetlenül kimondja, hogy „az Elsőfokú Tanácsának minden érintett bírájának jelen kell lennie a tárgyalás minden egyes szakaszában”. Az egyetlen kivétel az, ha „több bíró felváltva tárgyalja az ügyet” – a Ntaganda-ügyre azonban ez nem volt igaz.”