Felvonulók

„Nem nosztalgiából menetelnek, hanem tiltakozásként a kormány munkavállaló ellenes lépései miatt. Nem lesz dísztribün, az ország első embereinek senki nem integet majd, ők manapság amúgy se vegyülnek a néppel. Szóval jönnek az önmagukat kereső szakszervezetek, lesz zászlólengetés, táblaerdő, utána meg szónokok és közbeszélgetés egy közös sátorban, ameddig bírják a hideget a résztvevők.

Az utóbbi hónapok sikeres bérharcai és a félbeszakadt utcai tiltakozások elemzése mellett pedig nyilván az lesz az egyik legfontosabb kérdés a színpadon és a vitában is, hogy hol tart ma a magyar munkavállalók érdekvédelme. Nemrég a szakszervezetek éves pénzügyi beszámolóiból próbált helyzetképet rajzolni a Policy Agenda a szakszervezetek nagyságáról. Az eredmény mélypontot mutat, alig több mint 300 ezer tagdíjfizető dolgozót. A sztrájksikerek, az új arcok, a fiatalok megjelenése, az, hogy a nemzetközi szakszervezeti vezetők is egyre gyakrabban jelennek meg nálunk, már az ébredést jelzi, de még elérhetetlennek látszik az egymilliós tagság. Pedig elemzők szerint ennyi kellene, hogy a kormány kénytelen legyen komolyan venni a dolgozók követeléseit.

A szakszervezetek a télen megtették ehhez az első lépést, vezetőik azt nyilatkozzák: már nemcsak a nyugdíjba vonulókat, a szervezett munkahelyről kilépőket tudják pótolni, hanem sok helyen ezen túl is nő a taglétszám. A második lépés az összefogás megmutatása, benne a közös felvonulás és majális lehet, de hosszú lesz ez a menetelés, s végig ellenszélben.”