Mert mi köze volt a városkához? Semmi. S mi köze van napjainkban e városhoz? Annál is kevesebb.
Mit sem számít, hogy a mai lakói sem nevezik így ezt a többszörösön »megerőszakolt« várost, még ha a betelepítések egy »békés« időszakban meg is történtek, egy ipari területté változtatással. Párkány maradt ez nekünk mindörökre, és ezt adjuk át gyermekeinknek is.
S mit ad Isten, az alig száz éve hont és területeket foglalók még az evangélikus Štúr szobrát is odateszik majd nagy ceremónia közepette a vén Duna partjára, az esztergomi bazilikával és a rajta lévő, intő kereszttel szembe, hogy mintegy farkasszemet nézzen egymással Štúr és az ősi királyi város.
Igaz, Štúrt leteszik egy gödörbe, a bazilika pedig örökké ott fog állni a magasban, kereszttel a tetején, figyelmeztetve.
A bűn következménye a bűnhődés. Ennek egyik legmegrázóbb jelképe a párizsi Notre Dame tragédiája. Intő jelek ezek!”