Újabb honfoglalás – ezúttal Štúr-szoborral

„A Matica slovenská május 12-én avatja fel Párkányban, az egykori kis mezővárosban, az első királyi város árnyékában Ľudovít Štúr szobrát. Úgy is fogalmazhatnánk: ezzel az idetelepedettek rossz lelkiismeretének szelleme száll e tájra, egykori hazánk e kis szegletére.

Párkánynak mindig volt tisztességes, a településhez illő neve: Anavum, Kakath, Párkány. Mindaddig, míg 1948-ban ezt a várost is nem juttatták a többi magyar település sorsára, »nemes« egyszerűséggel a vadidegen Štúrovo nevet adva neki, ami ellen bizonyára maga Štúr is tiltakozott volna.

Mert mi köze volt a városkához? Semmi. S mi köze van napjainkban e városhoz? Annál is kevesebb.
Mit sem számít, hogy a mai lakói sem nevezik így ezt a többszörösön »megerőszakolt« várost, még ha a betelepítések egy »békés« időszakban meg is történtek, egy ipari területté változtatással. Párkány maradt ez nekünk mindörökre, és ezt adjuk át gyermekeinknek is.

S mit ad Isten, az alig száz éve hont és területeket foglalók még az evangélikus Štúr szobrát is odateszik majd nagy ceremónia közepette a vén Duna partjára, az esztergomi bazilikával és a rajta lévő, intő kereszttel szembe, hogy mintegy farkasszemet nézzen egymással Štúr és az ősi királyi város.

Igaz, Štúrt leteszik egy gödörbe, a bazilika pedig örökké ott fog állni a magasban, kereszttel a tetején, figyelmeztetve.
A bűn következménye a bűnhődés. Ennek egyik legmegrázóbb jelképe a párizsi Notre Dame tragédiája. Intő jelek ezek!”