Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Fordulatok, mélypontok, Isten-jelenések, kudarcok és felismerések a két Csókay életében. Interjú.
„Az ember életéről többet mondanak el a mélypontok, amelyeken sikerül felül emelkedni, mint a sikerek. Mit gondolnak, melyikük életében volt mélyebben a legmélyebb pont?
Csókay Károly: Andráséban; én nem éltem olyan intenzív életet, mint ő.
Csókay András: Várjál, elmossa az emlékeidet az idő múlása. Igen, az életemnek volt egy tékozló fiúi korszaka, de mi az ahhoz képest, amikor kiszöktél a magyar határon, és a többiek visszafordultak, mert megijedtek, hogy lelövik őket vagy felrobbannak az aknákon?
Károly: Igaz, a viszontagságok megvoltak.
András: Amit 1949-ben átéltél, az sokkal nagyobb kihívás volt, mint amit ma egy hívő átélhet. Kivéve, ha misszionáriusnak megy, például Szíriába.
A negyvenes évek végén, az ötvenes évek végén a jezsuiták és más szerzetesek nagy számban kényszerültek elmenekülni az üldöztetés elől. Károly atya viszont elmenekült, hogy jezsuita lehessen.
Károly: Valóban. Vegyészhallgató koromban egy nyolcfős baráti társasággal keresztény Magyarországot szerettünk volna építeni. Kiváló emberek voltak közöttük, például Lámfalussy Sándor.
Az euró atyja.
Károly: Vagy Szabó Dénes, aki a montreáli egyetemen megalapította a kriminológiai iskolát.
András: Mozgalom a katolikus Magyarországért – 1947-48-ban? Jól időzítettetek. Akkor nagyapust már börtönbe zárták?
Károly: Nem, de a húsipari vállalatot már elvették, és apámék egy szobát kaptak a saját lakásukban. A barátaimmal felismertük, hogy nem maradhatunk Magyarországon, mert összeesküvőként börtönbe vetnek minket. Belgiumba készültünk a Leuveni Katolikus Egyetemre. Többen már ott voltak, hárman indultunk utánuk. Ketten azonban visszafordultak, mert az őrtornyok láttán megijedtek, attól féltek, hogy a határkerítés beriaszt és elfognak bennünket, vagy az aknazáron felrobbanunk. Én viszont szerencsésen átjutottam Ausztriába.
András: Gyerekkoromban rengetegszer elmesélték, hogyan dobáltak azután egyik országból a másikba téged. Hogy még börtönbe is zártak…
Károly: Csak rövid időre, Németországban és Belgiumban. Ott kétszer is.”