Húsvét: A nagykorú szabadság ünnepe

Ha nincs Isten, nincs megváltás sem, és akkor, ha van bűn – márpedig mindnyájan tapasztaljuk, hogy a bűn valósága létezik –, nem tudunk miként szabadulni belőle. Ezért nem bűnökről, hanem bűncselekményekről beszélünk inkább, és az erkölcsi kérdéseket teljesen a jog szférájába utaljuk.

Megfigyelhető: amikor egy szörnyű, kegyetlen bűntényről hallunk, egyből úgy fogalmazunk, gondolkodunk az esetről, mintha az elkövető őrült lett volna. Nem tudunk mit kezdeni a rosszal, a minket körülvevő gonoszsággal.

Amikor valaki szélsőségesen jó, persze nem kezdünk azon spekulálni, vajon minden rendben van-e vele mentálisan. Teréz anyát nem tartjuk őrültnek. A sorozatgyilkosokat igen. Szeretjük, követeljük a szabadságot, a bűn létezésével ugyanakkor nem akarunk foglalkozni. Pedig a kettő szorosan összefügg. A szabadság ugyanis nemcsak függetlenséget, hanem felelősséget, elhívást is jelent. Szabadság és felelősség – éppen úgy, mint jog és kötelezettség – testvérfogalmak. Kéz a kézben kellene járniuk.

Amikor bűnt követünk el, a szabadságunkat használjuk rosszul. Vétkeink mindig valami választható jóra irányulnak. Pont azért nehéz a kísértéseknek ellenállni, mert a szabadságunkat valami számunkra vonzó értékre akarnánk irányítani, a mértéket azonban elvétjük. Sokszor éppen akkor veszítjük el a szabadságunkat, amikor úgy érezzük, a leginkább birtokoljuk azt. A minket körülvevő számtalan lehetőséggel élve ideig-óráig szabadnak érezzük magunkat anélkül, hogy tudatosodna bennünk, valójában éppen a szabadságunkat adjuk föl értük. Hosszan lehetne sorolni a példákat.