„Antall József a magyar politika nagy alakja, a történelem kiegyező, stabilizáló, megőrző politikusai között valahol Deák és Bethlen István között van a helye. Az ő bölcsessége, önmérséklete, előrelátása és higgadtsága nélkül már régen zűrzavarba süllyedt volna ez az ország. A sors, az isten azonban nem elég kegyes hozzá és a magyarsághoz. Antall nemcsak nagy államférfi, hanem tragikus hős is. Mert mindazt, amit most felsoroltunk, amiből ki kell törnie az MDF-nek, fel lehet sorolni más előjellel is: hogy ennek fejében fennmaradt az ország, nem süllyedtünk bele a káoszba fizetésképtelenségbe, hogy senkinek sem kellett nélkülöznie és vándorútra kelnie.”
Látta és láttatta továbbá, hogy mennyire törékeny a rendszerváltás utáni Magyarország gazdasági helyzete,
mennyire illuzórikus az önállóság, és hogy az IMF milyen vállalhatatlan feltételeket szabott a gazdasági helyzet stabilizálásához. Tegyük hozzá, ebben az esszében már felvillan a New York–Tel Aviv-tengely, amelyre későbbi kiteljesedő, nyomasztó világképét építi. Azonban a dolgozat nagyját még releváns meglátások teszik ki.
A rendszerváltásban csalódott, az MDF-ből kiábrándult Csurkából ugyanakkor egyenesen következett a MIÉP-et felépítő, nemzeti radikalizmusnak szellemi műhelyt és valós közösséget ácsoló Csurka. Később pedig a saját kudarcaiba belemerevedő, Cassandra-hangú Csurka.
A Magyar Fórum arculatváltása remek indikátora ennek a felvirágzásnak, majd hanyatlástörténetnek. Egyre dagályosabbá, egyre apokaliptikusabbá váltak a vezércikkek, egyre belterjesebb lett a szerkesztőség, és egyre egysíkúbb a lap tematikája.