Macron és a Sarkozy-csapda

„A francia munkanélküliség alapvetően strukturális jellegű, s egy válság sokat ronthatna ezen a helyzeten, miközben az állampolgári követelések gerincét képező vásárló­erő helyzetét sem javítaná. Ehhez adjuk hozzá, hogy lelassult a kormányzás, a parlamenti munka, fél éve alig történik érdemi dolog, s összességében az ígért gazdasági reformoknak csak egy része született meg, a nyugdíj-, és az egészségügyi reform, a munkanélküli-segélyezés reformja például még folyamatban van. Vagyis minél tovább húzza Macron az időt, annál nagyobb az esélye, hogy úgy találja meg a franciákat a válság, hogy arra nincsenek felkészülve.

Ebbe a csapdába csúszott bele 2008-ban Nicolas Sarkozy is, aki hasonló reformambíciókkal és önbizalommal érkezett az Élysée-palotába, mint fiatal utódja. Ám végül egész kormányzását a válságkezelés határozta meg, amelynek során sokszor éppen az ellenkezőjét volt kénytelen tenni, mint amit eredetileg ígért. Sarkozy a kapitalizmus erkölcsössé tételéről és az állami szabályozás fontosságáról értekezett, mígnem az adócsökkentő elnökből adóemelő elnök lett, aki végül úgy vesztette el a 2012-es választást Fran­cois Hol­lande ellen, hogy keveset tudott megvalósítani abból, amit eredetileg eltervezett.

Úgy tűnik, Macronra is az a veszély leselkedik, hogy egy visszaesés miatt csökken a rendelkezésére álló érdemi idő, s nem tudja végigvinni, amit eltervezett, s még kevésbé tudja learatni a babérjait. A Sarkozy-csapda ott leselkedik az úton. Ezért nem érdemes az elnöknek húzni az időt: valójában nincs sok ideje; a mandátumával játszik. A veszélyt nemcsak a sárga mellényesek jelentik, hanem a Sarkozy elnökségét is megroppantó gazdasági kockázatok.”